InfoPont Ajánló Magazin
Szórakozó

Decemberben nyílik a Budapest Park Jégvilág – rá fogsz csúszni!

Tízéves történetében először készül téli üzemmel a főváros egyik legnagyobb, szabadtéri szórakozóhelye – a Budapest Park téli meseországának kapuja december 3-án nyílik meg, középpontjában pedig egy hatalmas jégpálya várja majd a korcsolyázni vágyókat.

Alig ért véget az indiánnyár a Budapest Parkban, és a szórakozóhely egy több szempontból is kivételes évadot tudhat maga mögött. A viszontagságos tavalyi év után ugyanis végre visszatért a jókedv és az élőzene, és közönségükkel együtt ünnepelhették jubileumi tizedik szezonjukat. Most pedig teljesen új, (befagyott) vizekre eveznek, az i-re a pontot téli működésükkel teszik fel. Az elmúlt tíz év felejthetetlen estéit idézhetjük fel tehát a “tett helyszínén”, emellett pedig vadiúj, varázslatos élményeket is szerezhetünk.

A Budapest Park Jégvilágban az eddig nagytánctérként ismert terület most a korcsolya és a téli hangulat szerelmeseinek kedvez, a több mint 1200 négyzetméteres, monumentális jégpályával, a hét minden napján – hétköznap délutáni idősávban, hétvégén pedig egész nap, sőt, meghosszabbított nyitvatartással. A kisgyermekeknek pedig külön pályaszakasszal készülnek, hogy mindenki zavartalanul, biztonságosan csúszhasson. A korcsolyázás egy etapja – a jégpálya rendszeres takarítása miatt –  90 percig tart, ezért érdemes időben érkezni, hogy kényelmesen rákészülhessünk a csúszásra, akár a réteges felöltözéssel, akár a korcsolya kölcsönzésével vagy élezésével. Ráadásul előtte és utána is mindenki találhat magának elfoglaltságot a Park téli mesebirodalmában, hiszen a hűvös időszakhoz illően új étel- és italkínálattal készülnek, a jeges vodkaszódákat a rumos tea és a forralt bor váltja fel. Ha esetleg nem koriznál, csak karácsonyi hangulatba kerülnél egy forró itallal és nosztalgiáznál a haverokkal az elmúlt nyár emlékeiről, természetesen erre is lesz lehetőséged – a Park Jégvilág kapuja ugyanis bárki előtt nyitva áll. A területre belépni ráadásul ingyenesen lehet, jegyet csak a koripálya használatához kell váltani, amit elővételben vagy a helyszínen is megtehetnek a látogatók.

A Budapest Park Jégvilág tehát december 3-án nyitja meg kapuit a közönség számára, és egy különleges hangulatú téli világba kalauzol majd minket, a Parktól megszokott módon szabadtéren, a csillagos ég alatt.

A jegyértékesítés november 22-én indul!

Budapest Park Jégvilág nyitónap eseménye: https://www.facebook.com/events/4474602719261100

Olvass bele magazinunkba is:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

BULIneked – Right here, right now… It’s Partytime!

InfoPont

Hazai képzőművész installációja ékesíti a Budapest Parkot

Glück Viktória

Parov Stelar az ‘electro swing’ stílus elsőszámú úttörője hamarosan ismét hazánkban koncertezik

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben