InfoPont Ajánló Magazin
InfoPont

Budapest, ahogy mi szeretjük

Beszélgetés Faix Csabával, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ valamit a Budapesti Városarculat Nonprofit Kft. ügyvezetőjével.

„Az a feladat lesz izgalmas, hogy hogyan tudjuk közös nevezőre hozni mindezeket az elvárásokat, úgy, hogy mindenki megtalálja benne a saját Budapestjét.”

Honnan jött a gondolat a két cég vezetői posztjának megpályázására?

Véleményem szerint egy arculatot, egy brandet, egy márkát, kizárólag kommunikációval építeni nem lehet. Azt gondolom, hogy nem lesz tartós eredménye annak, ha valami mögé nem tudunk tartalmat, eseményt, élményt tenni. Ráadásul ez a két cég, nagyon hasonló dolgokkal foglalkozik, nagyon hasonló tevékenységet végzett az elmúlt időszakban. Egy karácsonyi vásár vagy egy rakpart megnyitás, abból a szempontból, hogy egy olyan eseményt hozunk létre, amit meg kell szervezni, biztosítással, területfoglalással, adott esetben színpadépítéssel, és még sorolhatnám a feladatokat, az ugyanaz. Mindkettő eseményszervezői, rendezvényszervezői feladat, ahol nagyon sok a párhuzamosság a két szervezet tevékenysége között. Ráadásul,ha azt mondjuk, hogy él a városról egy kép, egy kialakult image, amit szeretnénk megmutatni egy történetben, amit szeretnénk elmesélni a városról, akkor – hogy ezek konzisztens történetek legyenek – fontos, hogy minden rendezvényt, amit élményként adunk a fővárosiaknak, illetve az idelátogatóknak, az ugyanannak a gon- dolatnak a jegyében valósítsunk meg. Tehát nem csak gazdaságilag indokolt, hanem praktikus is ezt egy kézbe tenni. Így biztosak lehetünk abban, hogy az üzenet az nem fog változni.

Hogyan tudtak felkészülni Budapest újranyitására és milyen kommunikációs stratégiát követnek?

Nagyon nehéz felkészülni, mert nem tudjuk, hogy mikor történik meg a város újranyitása. Még most is csak egy részleges újranyitásról beszélünk, és nagyon fontos, azt figyelembe venni, hogy sok minden elindulhatott ugyan, de sok más még nem. Fontos azt látni, hogy ez az újranyitás, még nem az az újranyitás. Rendezvényeket nem tudunk továbbra sem tartani, az éttermek sem lehetnek a normális, megszokott módon nyitva. Nyilvánvalóan az a kérdés, hogy mikorra időzítsünk mindent. Szeretnénk a következő időszakban a belföldieknek, magyarországi magyaroknak és a budapestieknek élményeket, lehetőségeket kínálni. Olyanoknak is, akik korábban nem gondolkodtak Budapestben, mint esetleges élményszerzési célpontban. A fővárosban elképesztően sok izgalmas dolog van, barlangrendszerek, kirándulóhelyek, fürdők, éttermek, múzeumok, mind-mind felfedezésre várnak és mi ehhez szeretnénk segítséget nyújtani
a következő időszakban.

Több szakembert is felvettek, lehet arról tudni, hogy milyen területeket érint ez a változtatás?

Elsősorban, olyan szaktudással rendelkező munka- társakat vettünk fel, akik korábban nem voltak meg sem, a BFTK-nál, sem pedig a BVA-nál. Célunk, hogy létrehozzunk a csoportcégen belül egy brand divíziót, amely azért fog felelni, hogy létrejöjjön egy stratégia, hogy mit is akarunk megmutatni a városból, milyennek látjuk most és milyennek akarjuk látni a jövőben. Az első feladat egy brand stratégia kidolgozása lesz, amiben szeretnénk megszólítani az összes fontosabb szereplőt Budapesten, az itt lakóktól, a múzeumokon és más fővárosi intézményeken, szolgáltatókon át egészen a nagykövetségekig, hogy megértsük, hogy akik itt élünk a városban és használjuk azt, tulajdonképpen mit szeretünk, milyen potenciált látunk benne, mit szeretnénk, ha jobban megmutatna magából vagy adott esetben mit nem szeretünk benne. Ezeket akarjuk a következő hónapokban egy csokorba fűzni és valamilyen módon desztillálni. Ebből alakul majd ki Budapest arculata, Budapest városának stratégiája. Ehhez a munkához vettünk fel most elsősorban szakembereket, illetve voltak olyan pozícióink is, amik nem voltak betöltve, úgy hogy oda is kerestünk új kollégákat. Emellett ugyanezt tervezzük a cég digitális lábával is, hiszen van egy kis adósságunk ezen a téren, amit szeretnénk nagyon hamar behozni.

Mit jelent Önnek a Budapest brand?

Az a fontos, hogy az itt élők összességének mit jelent. Nem lenne jó, ha egy célcsoport, – és én itt egy bizonyos értelemben véve csak egy célcsoport vagyok – választása, vágyai szerint határoznánk meg ezt a brandet. Gyermekeket most váró édesanyák, általános iskolás gyermekekkel rendelkező családok, nyugdíjasok, szinglik, turisták, külföldiek, akik csak időszakosan vannak itt, mindenkinek nyilván más-más elképzelése van a városról. Az a feladat lesz izgalmas, hogy hogyan tudjuk közös nevezőre hozni mindezeket az elvárásokat, úgy, hogy mindenki megtalálja benne
a saját Budapestjét.

Mit szeret leginkább Budapestben?

Abszolút kedvencem a Duna. Imádom azt, hogy ebben a városban a központtól egy 10-15 perces bicikli útra, akár a Kopaszi-gát felé, akár a másik irányba indulok, egy olyan arcát láthatom, ahol a folyó természetes közelségben mutatja magát. Ez olyan adottság, amely nagyon kevés európai nagyvárosnak a sajátja, és ez is egy olyan erőssége, amire szeretném, ha tudnánk építeni a jövőben.


További érdekes cikkekért lapozz bele magazinunkba:

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Februárban nyílik az Álmok álmodói 20 interaktív kiállítás a Millenárison

Glück Viktória

A modernkori faldekorálás művészete

Glück Viktória

Dél-Amerika különleges világának varázsa: Kaktuszok és egzotikus növények az ELTE Füvészkert őszi kiállításán

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben