InfoPont Ajánló Magazin
Szórakozó

Augusztusra költözik, és magyar produkciókkal jön a VeszprémFest! -Tom Jones mellett idén kizárólag hazai művészek lépnek színpadra-

Az elhúzódó koronavírusjárvány miatt a korábban meghirdetetthez képest új időpontban, augusztus 17-21 között rendezik a VeszprémFestet. Tom Jones, a Jazz+Az és a VeszprémFest Classic előadóinak koncertje biztosra vehető, Jamie Cullum azonban idén nem, csak jövő nyáron lép színpadra. A három helyszínen zajló, öt napos prémium zenei fesztivál szervezői május 1-ig bejelentik a teljes programot, melyben Tom Jones mellett – idei különleges kínálatként – kizárólag hazai művészek szerepelnek.

A pandémia tömegrendezvényeket érintő következményei, valamint ezzel összefüggésben a külföldi előadóművészek nemzetközi turnéterveinek meghiúsulásai miatt új időpontban, valamint a korábban bejelentett programon változtatva, augusztus 17-21 között várja közönségét a VeszprémFest. Idén három helyszínen, öt napon át nyolc koncertet láthatnak a prémium zenei fesztivál nézői.  A teljes programból most öt koncert előadóit ismertetik a szervezők, a teljes kínálatot heteken belül jelentik be.

A fesztivál második napján, augusztus 18-án a Jazz+Az lép színpadra a História Kertben.  Geszti Péter és formációja az emlékezetes 2020-as Aréna koncert után a VeszprémFest szabadtéri színpadán is előadja rövid, ám annál sikeresebb pályafutásának legnagyobb slágereit.

A VeszprémFest idei programjának egyetlen külföldi előadója, a Grammy-díjas Sir Tom Jones augusztus 19-én lép színpadra. A nyolcvan éves élő legenda 2017-ben a VeszprémArénában adott hatalmas sikerű koncertet, most ismét ezen a helyszínen áll közönség elé. Programjában legismertebb világslágerei mellett április 23-án megjelenő legújabb, 42. stúdióalbumáról a Surrounded by The Time-ról is elhangzanak majd dalok. 

A fesztivál másik szabadtéri helyszínén, a Jezsuita Templomkertben VeszprémFest Classic címmel, a Cziffra100 emlékév keretében három rendkívüli produkciót láthat a közönség. A sorozat nyitányaként, augusztus 17-én, a VeszprémFest történetében legtöbbször fellépett művész, Miklósa Erika és Balázs JánosZongOpera címmel ad koncertet. Augusztus 18-án a Paganini+ programmal Balázs János és Lendvay József mellett az a Szakcsi Lakatos Béla lép színpadra, aki 2004-ben ott volt az első fesztivál fellépői között. Augusztus 19-én pedig, mintegy záróakkordként, Tompos Kátya és Balázs János Cziffra Café című estjét élvezhetik a nézők.

A megszokottól eltérő, új időpont egyben rendhagyó zenei kínálatot is hoz. A fesztivál további napjain – augusztus 17, 20, 21 – ugyanis külföldi előadók helyett ezúttal a magyar zenei élet legnívósabb előadóinak produkció állnak színpadra, melyeket május 1-ig bejelentenek a szervezők. 

A korábban, a 2021-es fesztiválprogram részeként meghirdetett Jamie Cullum koncert idénelmarad, ám a menedzsmenttel történt megállapodás alapján a brit művész 2022. július 12-én fellép Veszprémben
VeszprémFest – 2021. augusztus 17-21.
Programmal és a már megváltott jegyekkel kapcsolatos további információ: www.veszpremfest.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Koncert Neked

InfoPont

Idén végre VeszprémFest!

Glück Viktória

Rozé, Rizling és Jazz Napok – 2022-es programbejelentés

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben