InfoPont Ajánló Magazin
Kikapcsoló

Ajánljuk! A tiltott szerelemről szól BÖBE dala

Egy utolsó kislemezzel vezette fel februárban megjelent első nagylemezét BÖBE.

A forbïdden fruït és a hozzá készült videoklip a dalszerző-énekes egy pörgősebb, dögösebb oldalát mutatja meg, miközben egy olyan álomvilágba kalauzol el minket, ahol egy tiltott szerelem beteljesülését követhetjük nyomon.v

BÖBE két korábban megjelent (heart ïs where the poïson ïs, wïsh ï could be you) kislemezével már több szeletet megmutatott a saját maga által a bittersweet-popként definiált hangzásból, és ez a horizont a most megjelenő forbïdden fruït című dallal csak tovább tágul. Miközben különböző tematikákon, tempókon kalandozhatunk keresztül, a borítón szereplő különféle virágok mégis összekötik a szálakat, a teljes képet azonban csak a februárra tervezett lemeznél kapjuk meg. Ezúttal a rózsa került reflektorfénybe, hiszen pontosan olyan, mint a szerelem: bár gyönyörű, mégis tudjuk, hogy megszúrhat bennünket. Ez egy olyan kapcsolatnál, ami nem teljesülhet be, fokozottan igaz – és pont erről szól a forbïdden fruït is.

Ahogy BÖBE meséli:

“A dal egy tiltott szerelemről szól, amikor olyan valakit szeretünk, aki nem lehet a miénk. A dalszöveg egy fantáziálás, álmodozás arról, hogy mi lenne, ha beteljesülne ez a szerelem. Ez az egyik személyes kedvencem a nagylemezről, egy kicsit talán pörgősebb, dögösebb dal, és számomra nem volt kérdés, hogy ehhez a dalhoz készüljön a klip.”

Az editorial jellegű kisfilm a bibliai Ádám és Éva történetéből inspirálódik. A bibliai sztori színek, motívumok és a set segítségével idéződik fel három állomáson, a Paradicsom, Bűnbeesés, és a Kiűzetés szobáin keresztül. A kép világ ráadásul igazi girlpower-szellemben született, Nizalowski Dóri rendezésében, Rédling Hanna art directori gondozásában.

A forbïdden fruït ráadásul nem csak témájában, de hangzásában is újat mutat – a dal alapja egy sampler, BÖBE pedig saját maga építette fel e köré a hangszerelést. Sőt, a szerzemény címére utalva egy-két alma ropogtatást is elrejtett benne.

“Szerintem ideje, hogy a nők is előtérbe kerüljenek producerként, rengeteg női tehetséget ismerek ezen a területen, akár itthon, akár külföldön. A lemezt – így a forbïdden fruïtot is – szintén egy női producer, Garay AnnaElza mixelte. Nekem az alkotáshoz hozzátartozik, hogy ne csak a dalszöveget és az akkordmenetet írjam meg, de a “körítést” is, számomra ez egy önkifejezés. Nem állítom magamról, hogy jelenleg már profi producer vagyok, de nagyon élvezem azt a szabadságot, amit a hangszerelés nyújt az alkotási folyamatban.”

Az elmúlt három kislemezen keresztül tehát egyre teljesebb képet kaphatunk BÖBE hamarosan megjelenő első albumáról, ami azonban még így is rengeteg meglepetést tartogat.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Ez történik, ha összeeresztünk egy népdalénekest, egy trappert, egy maszkos producert és az X-faktor műsorvezetőjét

Glück Viktória

Megjelent a Mandoki Soulmates magyar nyelvű, hazai és világsztárokat szerepeltető lemeze!

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben