Az online játékokról sokaknak ma is az jut eszébe, hogy ismeretlen emberek ülnek a monitor előtt, és csak a győzelemért vagy a pontokért küzdenek. Pedig aki valaha hosszabb időt töltött egy ilyen közösségben, pontosan tudja, hogy ennél sokkal többről van szó.
Egy szövetségben hónapok, sőt évek telnek el együtt. Estéről estére ugyanazok a nevek jelennek meg a képernyőn. Együtt támadunk, együtt védekezünk, terveket készítünk, néha vitázunk, máskor hajnalig beszélgetünk. Közben pedig észrevétlenül már nem csak játékostársak vagyunk.
Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy tudjuk, ki mit főzött vacsorára. Ki éppen az autóját szereli, kinek született gyermeke, ki váltott munkahelyet, ki örül valaminek, vagy éppen ki megy keresztül élete egyik legnehezebb időszakán. Egy idő után már nem csak azt tudjuk, ki mikor küldi a seregeit, hanem azt is, hogy milyen ember ül a karakter mögött.
A legkülönösebb talán mégis az, hogy sokan közülünk soha nem találkoznak személyesen. Talán soha nem fogunk kezet fogni egymással, nem ülünk le egy asztalhoz, nem ismerjük a másik hangját vagy a mosolyát. Mégis ismerjük egymást. Ismerjük a humorát, tudjuk, mikor kell biztatni, mikor van szüksége egy jó szóra, és azt is, hogy mikor elég csak csendben mellette lenni.
Furcsa dolog ez.
Emberek, akiket több száz vagy akár több ezer kilométer választ el egymástól, mégis minden este ugyanannál az „asztalnál” ülnek. Együtt gondolkodnak, együtt izgulnak, együtt örülnek és együtt bosszankodnak. Az idő pedig lassan lebontja azt a láthatatlan falat, amit a monitor jelent. Egyszer csak már nem idegenek beszélgetnek egymással, hanem barátok.
Egy ilyen közösséget nem a közös lakóhely tart össze, hanem a közösen megélt pillanatok. A sikeres hadjáratok, a hajnalig tartó tervezések, a közös nevetések, a kudarcok, amelyeket együtt élnek túl. Az apró történetekből lassan emlékek lesznek, az emlékekből pedig olyan kötelék, amelyet kívülről sokan talán el sem tudnak képzelni.
És ezt talán semmi sem mutatja meg jobban, mint amikor baj történik.
Amikor egy játékostárs segítségre szorul, a monitorok mögött ülő emberek összefognak. Gyűjtést szerveznek egy bajba jutott társuknak vagy családjának. Ilyenkor senkit nem érdekel, ki melyik várost birtokolja, hány pontja van, vagy hogy tegnap még egymás ellen harcoltak. A játék ilyenkor háttérbe szorul, és csak az emberség marad.
És amikor valakit örökre elveszítenek, az is megmutatja, milyen erős tud lenni egy ilyen közösség. Van, hogy egy egész napra elnémulnak a harcok. A seregek nem indulnak útnak, a támadások elmaradnak. Mert azon a napon nem a győzelem számít, hanem az, hogy együtt hajtsanak fejet valaki előtt, aki már nem jelentkezik be többé.
Kívülről talán furcsának tűnik, hogy emberek meggyászolnak valakit, akivel talán soha nem találkoztak. De aki valaha részese volt egy ilyen közösségnek, pontosan érti. Mert nem egy avatárt veszítünk el. Nem egy felhasználónevet. Hanem egy embert, akivel éveken át együtt nevettünk, terveztünk, győztünk és vesztettünk. Valakit, aki ugyan csak egy monitoron keresztül volt jelen az életünkben, mégis valódi helye volt benne.
Talán ez az online játékok legnagyobb ereje.
Nem a pontok, nem a ranglisták, nem a meghódított városok vagy megnyert csaták. Hanem az, hogy képesek embereket összehozni. Olyan embereket, akik különböző városokban, különböző országokban élnek, különböző életet élnek, mégis egy közösséggé válnak. Egy olyan közösséggé, ahol számít, ha valaki hiányzik. Ahol örülnek egymás sikereinek, együtt viselik a veszteségeket, és ahol a bajban senki sincs egyedül.
Vannak pillanatok, amikor rájövünk, hogy egy játék sokkal többet adott, mint kikapcsolódást. Barátokat adott. Bizalmat adott. Egy közösséget adott, amelynek tagjai talán soha nem találkoznak személyesen, mégis ott vannak egymásnak, amikor igazán szükség van rá.
És néha… egy nagy vezér távozásával döbbenünk rá igazán, hogy mennyivel több volt ez, mint egy játék.
Isten veled, Namblo!
