“Fel kell készülni a lehetőségekre, amiket az élet elénk dobhat”
- A Tháliában játsszák a saját produkciódat Segítség, megnősültem! címmel, ami a házasság tematikájával foglalkozik. Tudsz a saját élményeidből meríteni a játékod közben?
Ez is igazából egy szerep, aminek ott és akkor, a színpadon kell megtörténnie, ugyanúgy, mint az összes többinek. Nyilván, az embernek eszébe jutnak a saját veszekedései és beszélgetései, amiket otthon él meg, így valamilyen szinten bejut a színházba a magánélet, de mégis azt mondanám, hogy ugyanolyan szerep, mint az összes többi.
- A feleséged a producertársad ebben a darabban. Milyen együtt élni, gyereket nevelni, háztartást vezetni és még együtt is dolgozni?
18 éve, mióta együtt vagyunk, működik az összhang – oké, nem én vezetem a háztartást, de hála az égnek nagyon gördülékenyen megy a közös munka.
- Melyik darabodba kell a legtöbb energiát fektetned, hogy azt a színvonalat hozd, amit szeretnél?
Egyértelműen az említett Segítség, megnősültem!-be. Ott mindig van (hiába egyszemélyes) 15-20 partnerem, akik újak, és ezek a nézők. Frontálisan megy az előadás, velük kommunikálok – ez iszonyatos erőt kíván, hogy semmiképp se billenjek ki.
- Mennyire áll közel hozzád a Hétköznapi Őrületek tematikája? Az őrület bennünk van, vagy körülöttünk?
Az író, aki saját nevére mintázta a főhőst (akit én játszom) kortársam, és a rendszerváltás pillanatában ő is 18-19 éves volt, így hasonló a lelke és a gondolkozásmódja ahhoz, ami meghatározza az generációmat (szabadosság, szabadság, korszakváltás) – így nagyon is el tudok mélyedni abban a szerepben, amit játszanom kell.
- Nagyon lelkesen szoktál nyilatkozni a színházról és annak szépségeiről – hogyan lehetne szerinted még jobban megszerettetni a színház intézményét?
Régen, a főiskolán nekünk rengeteg darabot kellett megnéznünk, és a mai napig érvényes a tendencia, hogy nem mindegyik darab jó, de amelyik igen, az nagyon, hiszen ott megtörténik az a bizonyos csoda – erről nekünk, alkotóknak kell gondoskodnunk, ezen dolgozunk nap mint nap.
- Beszéltél már arról korábbi interjúkban, hogy neked az önmegvalósítás gondolata tetszett meg a leginkább a színészi pályában. Mit tanácsolnál annak, aki szintén ezt hajszolja, de még nincsenek konkrét karriercéljai?
Ahhoz, hogy az élet által elénk sodort lehetőségeket maximálisan ki tudjuk használni, rendelkeznünk kell bizonyos képességekkel, tapasztalatokkal, amiket az elsajátítás folyamata közben lehet, hogy nem is gondolnánk fontosnak, de később a hasznát vesszük majd. A fiamnak is mindig azt mondom, hogy tanulja meg a kémiát, akkor is, ha nem akar laborban dolgozni, hiszen ki tudja, mikor kap majd egy olyan lehetőséget, ahol a kémiatudása egy plusz lesz a fejlődéséhez. Fel kell készülni a lehetőségekre, amiket az élet elénk dobhat.
- A Valami Amerika harmadik része már az első hétvégén rekordot döntött a mozikban. Szerinted minek köszönhető a trilógia és az utolsó rész sikere?
Az emberek imádják a többrészes dolgokat: akkor is megnézik a harmadik részt, ha nem annyira izgatottak, de az előismeretek -és természetesen az első rész iránti szeretet- már elegek ahhoz, hogy becsábuljanak az emberek a moziba. És persze azt se felejtsük el, hogy a Valami Amerika egy generáció meghatározó filmje, így ez a kezdeti lelkesedés abszolút várható volt.
- A film vagy a színház a kedvenced?
Most már egyértelműen kijelenthetem, hogy a színház. A film óriási élmény, az embert hozzák-viszik, jó a kaja, kényelmesebb a munka, de amint végzett a színész, a rendező és a vágó kezében a játék. A színházban ez nem így van: ott minden alkalommal meg kell történnie annak a valaminek, amiért ezt az egészet csináljuk. Ez sokkal súlyosabb, emiatt pedig élvezetesebb is.
- Minden előadás máshogyan fut ki? Hiszen egy darab rengetegszer szerepel egy színpadon.
Érdekes ez az egész, mert mi pontosan tudjuk, hogy milyen közönséggel állunk szemben és ettől függően teremtődik meg a légkör – ugyanannak a darabnak lehet több kifutása, de mindig minden a pillanaton és a játékon múlik.
- Honnan tudod, milyen aznap a közönség?
Vannak jelek. A hangosan, felszabadultan nevető közönség kevesebbet tapsol és ugyanez történik fordítva – a rutinunk segít, hogy tudjuk, milyen nagy egésszel ülünk szemben (a közönség minden esetben egy összeolvadt embertömeg).
- Melyik szerepben érzed magad a legjobban?
Azt gondolom, hogy az apaszerepben, amit remélem, még legalább 50 évig fogok gyakorolni és csiszolgatni, hogy aztán tökéletes legyen!
Olvass bele legújabb magazinunkba!