„Will Smith: A Déli-sarktól az Északi-sarkig” január 17-től a National Geographicon

A Déli-sarktól az Északi-sarkig Will Smith hét rendkívüli expedícióban vesz részt, hogy felfedezze a Föld legszélsőségesebb vidékeinek titkait, miközben mentális és fizikai határait is feszegeti. A hétrészes dokumentumsorozat, amely öt év alatt készült el, január 17-én debütál a National Geographicon, illetve a Disney+-on is elérhető lesz.
Will Smith nem akármire vállalkozik új, mindenkit a képernyő elé szegező sorozatában. Néhai mentora bátorította arra, hogy tegye fel az élet nagy kérdéseit – az ő hatására elképesztő kihívásokba veti bele magát: a Déli-sarktól az Északi-sarkig szinte az egész Földet bejárja, út közben valamennyi égövet érint, és őslakos közösségek egész sorával is találkozik. Száznapos kalandja során többek közt síel az Antarktiszon, befog egy anakondát Amazóniában, szédítő hegyeket mászik meg és búvárkodik az Északi-sarkon a befagyott tenger jege alatt. A tájak titkainak felkutatásában és megértésében tudósok, felfedezők és helyi szakértők segítik.
A National Geographic által biztosított filmes minőség és hitelesség révén ez a kaland ötvözi a legmodernebb tudományt, a környezetvédelmi történetmesélést és a merész felfedezéseket. Szakértők, tudósok és felfedezők irányításával Will segít világelső tudományos felfedezéseket tenni, és mély emberi kapcsolatokat kialakítani az Amazonas waorani közösségétől a Kalahari San népéig, akiknek tudása és ellenálló képessége hatalmas tanulságokat nyújt jövőnkről ezen a bolygón.
„Ilyen utazásban még soha nem volt részem, néha attól tartottam, hogy nem érek haza épségben! Ez nemcsak a bolygó sarkainak felfedezése, hanem az ott élő legkülönlegesebb embereké is. A leghidegebb fagyoktól a legmélyebb dzsungelekig, világunk szépsége minden lépésemet csodálattal és reménnyel töltötte el.” – mondta Will Smith.
„Ezzel a sorozattal meghívjuk a nézőket, hogy Will szemével lássák bolygónkat – az ő csodálatával, humorával és emberségével, amelyet minden élményébe belevisz. Ez az izgalmas kaland megtestesíti mindazt, amiben a National Geographic a legjobb: lenyűgöző operatőri munka, erőteljes történetmesélés és mélyebb megértése annak, hogyan működik a világunk, és miért fontos ez.” – nyilatkozta Tom McDonald, a National Geographic tartalomért felelős alelnöke.
„Will Smith: A Déli-sarktól az Északi-sarkig” január 17-től szombatonként 21:00-kor látható a National Geographicon. A Disney+-on január 14-től minden rész elérhető.
Epizódleírások:
- A Déli-sark
A Déli-sarkon – ahol rossz esetben akár mínusz 70 Celsius fok alá is eshet a hőmérséklet – Will Smith-t viharos szél és csontig hatoló hideg fogadja. A zord körülmények természetesen nem akadályozzák meg a vidék felfedezésében, vezetőjével, a világ legjobb sarkvidéki extrém sportolói között számontartott Richard Parks-szal többek közt sziklafalakat másznak meg és végtelenbe nyúló jégmezőket síelnek át. Kalandjuk során felkeresik a Föld egyik legtávolibb és legelszigeteltebb kutatóállomását is, melynek tudósai hatalmas áldozatok árán végzik fontos, úttörő munkájukat – többek közt a múltról számtalan titkot rejtő jégmagok kifúrását és felszínre hozását.
- Amazónia: Veszélyes állatvilág
Sok embertársához hasonlóan Will Smith világ életében rettegett a pókoktól, a halálos hüllőiről és rovarairól hírhedt Amazónia csábításának most mégsem tud ellenállni… Hősünk az esőerdő egyik legérintetlenebb, ecuadori részén Bryan Fry professzor és Carla Perez hegymászó társaságában leereszkedik egy 70 méter mélyen húzódó barlangrendszerbe, hogy felkutassa élőhelyén az óriás tarantulát – melynek mérge nemcsak ölni, de orvosság formájában gyógyítani is tud, ezért társaival megpróbálnak „megfejni” egy példányt.
- Amazónia: Sötét vizek
Újabb amazóniai kalandja során Will Smith ezúttal a világ legnagyobb tömegű kígyófaja, a zöld anakonda egyik példányát igyekszik élőhelyén felkutatni és befogni. Veszélyes terve, melyet Bryan Fry professzor és egy helyi szakértő, a waorani népcsoporthoz tartozó Penti Baihua segítségével igyekszik megvalósítani, korántsem öncélú: a zöld anakonda pikkelyei ugyanis értékes információkat rejtenek az egész ökoszisztéma állapotáról – ami döntő fontosságú mind a helyi élővilág, mind a waoranik jövője szempontjából.
- A Csendes-óceán szigetei
Will Smith Dr. Mary Walworth nyelvész és John Aini tengerbiológus társaságában egy távoli dél-csendes-óceáni szigetre látogat, melyet egyre nagyobb veszélybe sodor a globális felmelegedés okozta vízszintemelkedés. Felejthetetlen ott tartózkodásra során fokozatosan tárulnak fel Smith előtt e kivételes földdarab kincsei: többek közt rádöbben, hogy létezik itt egy különleges, szinte ismeretlen nyelv, melyet mindössze öt ember beszél, és hogy a sziget partjait ostromló hullámok alatt egy igazi ökológiai édenkert rejtőzik.
- A Himalája
Aki a boldogság titkát kutatja, annak Bhutánban a helye – sok embertársunkhoz hasonlóan ezt Will Smith is így gondolja, ezért az epizódban a nyugodt, természetközeli életviteléről híres himalájai országba látogat. Tarts hősünkkel, valamint Dacher Keltner boldogságkutatóval és Tshering Denkar íróval a világ egyik legmagasabban fekvő falujába, ahonnan kitűnő a kilátás – a tájra és életünk problémáira.
- A Kalahári-sivatag
Will Smith úti célja ezúttal a Kalahári-sivatag, melynek mélyén az ősi vadász-gyűjtögető életmódot folytató san népcsoporttal találkozik. Hogy mi a titkuk ezeknek a kemény életű, mégis láthatóan boldog és a természettel egyensúlyban élő embereknek? Nos, hősünk ezt csak akkor tudhatja meg, ha elkíséri őket egy vadászatra – az állatok nyomában járva azonban hamar rá kell döbbennie, hogy nyugati emberként teljességgel alkalmatlan erre a kalandra.
- Az Északi-sark
Száznapos utazása utolsó állomásán Will Smith-re élete egyik legveszélyesebb kihívása vár: az Északi-sark közelében Allison Fong ökológus társaságában lemerülni a tenger jege alá, és tudománytörténeti jelentőségű mintákat gyűjteni. Amikor egy hóvihar és egy műszaki hiba miatt a misszió veszélybe kerül, Smith a filmek után a valóságban is megtapasztalja, hogy milyen hősnek lenni.

