InfoPont Ajánló Magazin
KultSzórakozó

Van, amit nem érdemes kihagyni!- Kultúrában, borban fürösztve Tokajon

2017. június 16-18., Tállya

Idén júniusban Tállyán, a Tokaji borvidék festői településén várja összművészeti hétvégére látogatóit a Kerekdomb Fesztivál. A parasztházak és nemesi kúriák udvarait nagy koncertek, színházi előadások és kortárs költők töltik meg kultúrával. A rendezvényen Gryllus Dorka, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Simon Kornél játékában tekinthetjük meg az Így szerettek ők előadást, melyben közreműködik Nyáry Krisztián és a Kaláka Együttes is. A színházzá alakult Közösségi Házban fellép a Juhász Kata Társulat, a Momentán Társulat, valamint a Nézőművészeti Kft. tagjai: Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Katona László. Ha ez még nem lenne elég kedvcsináló, egy kismadár azt csiripelte, koncertet ad többek között Palya Bea, Fábián Juli és a Zoohacker, Jónás Vera Experiment és Szabó Balázs Bandája!

Azoknak sem kell messzire menniük programokért, akik a sportos kikapcsolódás hívének vallják magukat: a látogatók félmaratonon, valamint Dűlőbringa futamon, a gyerekek pedig a Ludas Matyi Futamon tehetik próbára állóképességüket.

Járassuk idén is maximumra a kultúra és szórakozás egyvelegét a gyönyörű Tokaji borvidéken!

Bővebb információ:

www.kerekdombfeszt.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben