Kult
Új szintre emeli a hazai filmgyártást a készülő Hunyadi-sorozat
  • 2021. július 17.

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a TV2 közreműködésével. A forgatókönyv alapjául Bán Mór nagy sikerű Hunyadi-sorozata szolgált, a producer Robert Lantos, a rendezők a magyar származású George Mihalka, Nagypál Orsi és Robert Dornhelm. Már folynak az előkészületek és a szereplőválogatás, a forgatás 2022-ben kezdődik.

Romantikus kalandfilm, udvari intrikákkal, cselszövésekkel teli történelmi dráma és epikus akciósorozat – soha nem látott, nagyszabású projektben elevenedik fel Hunyadi János élete, a magyar és az európai történelem egyik legheroikusabb korszaka a hazai és nemzetközi közönségnek.
A Hunyadi sorozatot a Variety című magazinban jelentette be a cannes-i filmfesztiválon a Beta Cinema nemzetközi forgalmazó.  

Robert Lantos és Káel Csaba A nevek dala című film premierjén

„Hunyadi és a nándorfehérvári csata óriási jelentőségű volt a középkorban, évtizedekig meghatározta földrészünk sorsát. Ma, a felülmúlhatatlanul népszerű sorozatok korában látványos, szívhez-lélekhez szóló élményként tudjuk eljuttatni a közönséghez világszerte ezt a dicső történetet. A hazai filmgyártás eddigi léptékét túlszárnyaló alkotást élvonalbeli filmesekből álló nemzetközi stáb közép-európai helyszíneken forgatja. A páratlan alapanyag, a kiváló hazai szakemberek, a világsikereket jegyző Robert Lantos, a Beta Cinema világforgalmazó és a Kormány jelentős támogatása együtt biztosítja, hogy a hazai sorozatgyártás nemzetközi szintre lépjen.” – összegezte Káel Csaba, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke. A 10 részes Hunyadi-sorozat állami támogatásának többségét, kormányhatározat alapján 6,9 milliárd forintot a Kormány biztosít, míg a Nemzeti Filmintézet saját keretéből 3,6 milliárd forint támogatást nyújt. Az előkészületek már javában folynak, a forgatás jövőre kezdődik.  

„Fontos része volt eddigi pályafutásomnak, hogy 6 filmet készítettem Magyarországon. A Hunyadi-sorozat mégis igazi premier lesz, hiszen először forgatok magyar színészekkel magyar nyelven egy igazi magyar történetet.” – mondta Robert Lantos, a sorozat kanadai magyar producere, aki a 70-es évek óta számos kiemelkedő sikerű filmalkotást jegyez (Barney és a nők, Eastern Promises-Gyilkos ígéretek, Csodálatos Júlia, Az ítélet, Az igazság fogságában, A napfény íze, Eljövendő szép napok, Karambol) és szinte az összes világsztárral dolgozott.  

A produceri csapatot Krsko Tibor (Sorstalanság, Szabadság, szerelem, A nevek dala), Hazai Cecília és Hazai Kinga alkotja.  

A Hunyadi-sorozat showrunnere a magyar származású George Mihalka több száz órányi prémium tartalmat készített televízióknak és tucatnyi mozifilmet, munkásságát a Kanadai Rendezők Céhe is díjazta. „Amióta gyerekként elhagytam Magyarországot, az volt az álmom, hogy visszatérjek és dolgozzak a szülőföldemen és az anyanyelvemen. Örülök, hogy része lehetek ennek a mesés csapatnak és az első Magyarországon gyártott és forgatott nemzetközi sorozatnak.” – nyilatkozta.  

Az egyik legsikeresebb magyar rendező, Nagypál Orsi (Nyitva, Terápia) mellett a temesvári születésű Robert Dornhelm (Mária Terézia, Apám bűnei, Anne Frank igaz története) is epizódrendező lesz.  

A Hunyadi-sorozatot George Mihalka, Lengyel Balázs, Lovas Balázs, Ruttkay Zsófia és Veres Attila írta Bán Mór közönségsikernek örvendő regénysorozata alapján.

nfi.hu – InfoPont Magazin

Olvass bele magazinunkba is: