InfoPont Ajánló Magazin
Ajánló

Többszáz tobozt szüreteltek le speciális technikával a Follyban!

A szombati munkanap ellenére ismét nagy volt az érdeklődés a Folly tobozszürete iránt: idén a himalájai cédrusok, az atlaszcédrusok, valamint az óriástobozú fenyők tobozait szüretelték le az arborétumban  – alpintechnikával.

Többszáz toboz került december második szombatján a kosárba – kizárólag magfogás céljából. A több mint 10 méter magas, a világ legnagyobb tobozát termő Pinus coulteri (óriástobozú fenyő) speciális eszközökkel való szüretelése volt a legnagyobb látványosság. Óriástobozú fenyőt két-három évente szüretelnek, idén 57 db tobozt szüreteltek le, amelynek súlya mintegy 110 kg. A vezetett túrák része volt tobozbemutató is, ahol bemutatásra kerültek a kert tobozai.

További információk a fákról és a rendezvényről:

A tobozok szüretelése minden évben egyedülálló élmény a Follyban, akik ezen a napon ellátogatnak hozzájuk, kipróbálhatják az erre a napra összeállított speciális csomagajánlatukat, amelynek tartalma a felnőtt belépő mellett 3 fogásos étkezés és egy saját nevelésű ciprus magonc.

A tobozok kizárólag magfogás céljából kerültek leszüretelésre, nem vihetők el, de a szüret napján a Folly ajándéktobozokkal kedveskedett a vendégeknek, akik erdei fenyő, feketefenyő, himalájai selyemfenyő, mexikói selyemfenyő és ciprus tobozok közül választhattak.

 

 

· Toboz ki-mit-tud:

Az atlaszcédrus tobozai könnyen felismerhetők a tojásdad alakjukról. A himalájai cédrus tobozai is hasonló formájúak, de az atlaszcédrusénál nagyobbak. A tobozok a nemzetség minden példányánál éretlenül zöldek, majd bebarnulnak, végül sötétbarnán, tobozpikkelyekre szétesve hullanak le a fáról, miközben elhullatják a magjaikat. Az óriástobozú fenyők érett tobozai 30–40 cm hosszúak és 20-30 cm szélesek is lehetnek.

 

Forrás: folly.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Down-szindróma világnapja – Népszerű volt a jótékonysági licit az óriástobozokra

Glück Viktória

Down-szindróma világnapja – Jótékonysági licit az óriástobozokra

Glück Viktória

Több száz látogató érkezett a Folly Arborétum tobozszüretére

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben