InfoPont Ajánló Magazin
Kult

Rekordszámú jelentkező Alföldi Róbert West Side Story-jára

Elkezdődött az Alföldi Róbert rendezésében jövő nyáron színpadra kerülő West Side Story szereplőinek kiválasztása. A 2020-as év egyik legizgalmasabb produkciójának casting felhívására közel 350-en jelentkeztek.

Máris komoly érdeklődés övezi az Alföldi Róbert rendezésben jövő nyáron bemutatkozó legendás musicalt, a West Side Storyt. A felfokozott várakozást jelzi, hogy a főbb szerepekre kiírt casting felhívására rekord számú, közel 350 jelentkezés érkezett.

A jelentkezők közül 280-an kaptak meghívást a személyes meghallgatásra, ők a darab rendezője és alkotótársai előtt tartott, két napos szereplőválogatáson mutatkozhattak be.

Az Alföldi rendezte West Side Storyt először a Szegedi Szabadtéri Játékok tűzi műsorra hat előadással, 2020 augusztus 14 és 20 között.

A West Side Story Arthur Laurents könyve alapján készült, zenéjét Leonard Bernstein szerezte, szövegét Stephen Sondheim írta. A musical William Shakespeare Rómeó és Júlia című művén alapszik. A darabból kézült filmadaptáció minden idők legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett musicalje.

A történet New York West Side negyedében játszódik, ahol két egymással rivalizáló banda szeretné megszerezni a környék feletti egyeduralmat. A Jets, a második generációs amerikai tinikből álló banda és a Puerto Rico-i származású fiatalok bandája, a Cápák közötti feszültség a végsőkig fokozódott. Mindennaposak az utcai összetűzések, és kitörni készül a bandaháború. A két banda vezetői találkozóra készülnek, ahol megbeszélhetik egy utolsó nagy összecsapás részleteit. A győztes mindent visz – ez a jelszó. Csakhogy a szerelem beleavatkozik az eseményekbe. A Jets egyik alapítója, Tony ugyanis szemet vetett a Cápák vezetője, Bernardo gyönyörű húgára, Mariára. Szerelmük azonban – akárcsak Rómeó és Júlia történetében – tragédiába torkollik.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Please wait while flipbook is loading. For more related info, FAQs and issues please refer to DearFlip WordPress Flipbook Plugin Help documentation.

Ez is érdekelhet:

„… előfordult már, hogy azt tetted, amit nem akartál?”

Zalai Mariann

Köszönjük! Az Újszínház Gála műsora október 27-én

Bala

NézőTér – 3 tipp, hogy mit nézzetek meg a színházban

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben