Nápoly az a város, amit vagy imádsz, vagy soha nem térsz vissza – nálam az előbbi történt. Hangos, nyers és színes, a tengerillatú utcákon keveredik a pizza illata a robogók füstjével, miközben a helyiek szenvedélyesen gesztikulálva intézik dolgaikat. Itt tényleg minden más, mint máshol: a vezetési stílus vérfagyasztó, Maradona szentként tisztelt ikon, és a pizzát úgy sütik, ahogy sehol máshol a világon. És ha bele mersz ereszkedni ebbe a kaotikus varázsba, egyszer csak azon kapod magad, hogy nem is vágysz máshová. Én legalábbis így voltam vele.
Ezért is bátorítok mindenkit, hogy adjon egy esélyt Nápolynak és a környékének – mert olyan sűrű, ízes és karakteres világ ez, amit máshol nem kapsz meg. És ha már ott vagy, érdemes felfedezni a környező csodákat is: Capri és Procida szigeteit, az Amalfi-part meredek falvait, a titokzatos Vezúvot és a múltba dermedt Pompejit.
Capri és Procida – mediterrán álomképek és filmes díszletek
Capri maga a megtestesült olasz luxus: kék barlangok, mesés kilátás, kanyargó Via Krupp és olyan hangulat, mintha egy régi képeslap elevenedne meg. Ugyanakkor fontos tudni, hogy nyáron sokszor szinte lépni sem lehet a nagy luxusmárkák táskáit cipelő turistahordáktól, így ha igazán élvezni szeretnénk Capri varázsát, érdemes ősszel vagy tavasszal menni, amikor a sziget visszavesz a tempóból, és újra megmutatja az igazi arcát.
Procida, Capri kistestvére, sokkal csendesebb, színesebb és valahogy intimebb. Itt nem kell keresni az autentikus hangulatot – a pasztellszínű házak és a lassú tengerparti életmód önmagukért beszélnek. Nem csoda, hogy a filmesek is felfedezték maguknak: a Neruda postása is itt készült, megörökítve a sziget nosztalgikus, érzelmes világát.
Amalfi-part – kanyar, kilátás, citromfák
Az Amalfi-part nem véletlenül világhírű: minden egyes kanyarban elakad a lélegzeted a kilátástól. A kedvencem Positano – a függőlegesen épült városka színes házaival és tengerre néző panorámájával igazi képeslapélmény. Amalfi maga is gyönyörű, bár kicsit zsúfolt, de egy limoncello mindig jó döntés, bármelyik teraszon kortyolod is. A Szent András Katedrális előtti lépcsőn üldögélni pedig olyan, mint egy rövidke boldogságterápia.
Pompei és a Vezúv – amikor megállt az idő, és újraindult a föld
Pompei az egyik legmegdöbbentőbb hely, ahol valaha jártam. Minden kődarab, az utcák, a házak, a freskók mind azt mesélik, hogyan szakadt félbe egy város élete egyetlen pillanat alatt. Ha lehet, ide érdemes vezetett túrával jönni, hogy ne csak nézz, hanem érts is. És ha már itt vagy: irány fel a Vezúvra! A kráter pereméről nézni a tengert – miközben eszedbe jut, hogy ez a vulkán ma is aktív – hátborzongatóan gyönyörű.
Sorrento – citromligetek és tengerillat
Sorrento az a város, ahol minden lassabbnak tűnik. Ahol reggel egy eszpresszó mellett nézed a kikötőt, este pedig egy teraszon ülve hallgatod a tengert. Citromfák mindenhol, a levegő édes-savanyú, és a naplemente aranyra festi az öblöt. A part mentén sorakozó, csíkos napernyős és színes öltözőkabinos strandok olyanok, mintha megállt volna bennük az idő – egyszerre retrók és végtelenül olaszosak. Beülni egy kis trattoriába, és csak élvezni, hogy bármerre is nézel, minden szépségesen rendben van – ez az igazi Sorrento-élmény.
HÓBOR HELGA – Már megint utazom
hobor.helga@gmail.com
+36 30 271 3688