InfoPont Ajánló Magazin
Ajánló

Minden eddiginél monumentálisabb: április 20-án nyitja kapuit a Budapest Park

koncer

A húsvéti hosszúhétvége után kipihenten vághatunk neki az idén tíz éves Budapest Park tizenegyedik évadának. 2022 minden tekintetben a nagyágyúk éve lesz számukra, hiszen a legnagyobb hazai kedvencek mellett minden eddiginél több nemzetközi szupersztár fordul majd meg a színpadon. De nem csak a fellépő gárda, hanem a Park új színpadképe is ráerősít a szórakozóhely monumentalitására. Idén is rengeteg újítással készülnek, ráadásul a szezont egy 0. nappal is megtoldották, így április 20-án az Ukrajnában zajló háború civil károsultjai megsegítésére szervezett segélykoncerttel dörrentik be először a hangrendszert.

Az idei nyitás több szempontból is különleges a Budapest Park számára, de az egyik talán legfontosabb, hogy három év után most végre újból a tervezett időben és menetrend szerint, korlátozások nélkül  indulhatnak el. Szerdán pedig rendesen bele is csapnak a lecsóba: egy stílusokon és korszakokon átívelő, gigantikus, 25 zenészből álló all stars line-uppal startolnak a Random Trip koncertjén. A teljes jegybevételt négy civil szervezetnek (Budapest Bike Maffia, Magyar Vöröskereszt, Migration Aid és UNICEF Magyarország) ajánlják fel. Az este sokszínű fellépői pedig remekül előrevetítik azt a változatosságot, ami a Park idei szezonját jellemzi majd.

A hétvégi őrület már csütörtökön elkezdődik: április 21-én a fiatal tehetség, Dzsúdló izzítja a közönséget, aki egy szempillantás alatt építette ki többezres rajongói bázisát. Pénteken a nemrégiben Mucsi Zoltán főszereplésével készült új dalát és videóját bemutató, a hazai alter szcéna egyik bástyájának számító 30Y lép színpadra, szombaton pedig Bódottával tölti meg a táncteret a Honeybeast. És ez még csak a kezdet: április 28-án szintén egy különleges zenei kollektíva, a hazai hip-hop krémjét (pl. Beton.Hofi, Punnany Massif, Animal Cannibals, stb.) felvonultató Fővárosi Rapcirkusz lép a porondra; április 29-én utolsó koncertjét adja a Kistehén; április 30-án pedig rögtön az idei szezon első nemzetközi csapata, az ausztrál tinikedvenc 5 Seconds of Summer zenél.

A külföldi felhozatal egyébként nem csak mennyiségében súlyosabb az idei évben, de a létező szinte összes stílust érinti majd, legyen szó rockról (Deftones, Billy Idol, Nick Mason’s Saucerful of SecretsBilly Talent, Black Veil Brides, My Chemical Romance, Rise Against, A Day To Remember, Three Days Grace), popról (Pet Shop Boys), indie-ről (Pixies, alt-J, Tash Sultana), elektronikus zenéről (Moderat, Sofi Tukker, Thievery Corporation), de lesz még bluesrock (Gary Clark Jr.) és cigány-punk (Gogol Bordello) is!

A hazai fellépők naptárjában pedig régóta pirosbetűs ünnep a Budapest Parkos fellépés, amire sokszor egyszeri, különleges show-val készülnek. Az Irie Maffia például igazi beach hangulatot varázsol majd; a sokszínűséget és összetartást hirdeti a Margaret Island flower-power koncertje. Lemezbemutatózik a Carson Coma és az Esti Kornél, de itt tér vissza a színpadra Rúzsa Magdi, és legnagyobb nyári budapesti koncertjét adja a Punnany Massif és a Wellhello is.

A Budapest Parktól már megszokhattuk, hogy az élő koncertek után sem hagyják zene nélkül a közönséget, 22.00 órától ezúttal is több tánctéren, a legkülönfélébb stílusokra bulizhatunk hangulattól és/vagy elfogyasztott alkoholmennyiségtől függően. A nyitóhétvégén a legnagyobb magyar kedvencek szólnak majd a Park házibulin, tinikorunkat idézhetjük meg a Tüptürüp retropartiján, a magyar alter krémjének dalaival készül a Lidocain Night, de jön a tavasz legnagyobb queer bulija, a Ludus XXL is.

A zenei programok minőségén nem csak a fentebb sorolt, minden eddiginél gigantikusabb line-uppal emelt a Budapest Park, de sok energiát fektettek a megjelenésre és hangzásra is. A kommunikációs anyagok elkészítésében partnerük továbbra is az Abstrct Group. A korábbi évektől eltérően most azonban nem egy lead grafikussal, hanem több fiatal tehetséggel (Balázs Borbála, Bencsik Bea, Kiss-Benedek Kristóf) dolgoztak a nyitókampány arculatától kezdve az animációs anyagokon át a színpadképig. Utóbbi egyébként radikális változáson esett át: a koncerteket most már sokkal nagyobb (és álló formátumú) kivetítőkön követhetjük végig, de ami ennél is fontosabb, hogy a lehető legkiválóbb hangminőség érdekében mindkét oldalát konténerekkel vették körbe. Ez egyrészt a benti hangzást javítja, másrészt rendkívül jól felfogja a kifelé szűrődő hangokat, ezzel is tompítva közvetlen környezetük zajszennyezését. Ezen kívül egy vadiúj, csúcskategóriás nagyszínpadi hangrendszerrel emelik tovább a koncertélményt.

A Budapest Park a lehető legszélesebb spektrumot lefedő élő- és tánczenei programokon túl egyéb kulturális, a palettát még tovább színesítő eseményekkel készül, mint például a Repeat gardróbvásár magyar zenészek ruháival a fenntarthatóság jegyében, de olyan intézményekkel is együttműködnek, mint a Capa Központ, a Ludwig Múzeum és a Trafó Kortárs Művészetek Háza. Mindezek mellett egészen különleges módon emlékeznek majd meg a tíz évvel ezelőtti indulásról is. Szóval még rengeteg meglepetést táraztak be az őszig tartó szezonra, a bővülő programokat a budapestpark.hu weboldalon követhetjük nyomon.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Please wait while flipbook is loading. For more related info, FAQs and issues please refer to DearFlip WordPress Flipbook Plugin Help documentation.

Ez is érdekelhet:

Új dal készül a Budapest Park és a Margaret Island közös műhelyében!

InfoPont

Kövesd nálunk élőben a Mandoki Soulmates ingyenes koncertjét!

Glück Viktória

Teret neveznek el Fábián Juliról a Budapest Park előtt

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben