InfoPont Ajánló Magazin
Kult

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes nem áll meg…

A 2018-as év a táncegyüttes számára egy eseményekben, előadásokban gazdag esztendő volt. A Zsuráfszky Zoltán által vezetett együttes a Nemzeti Táncszínház szervezésében 9 alkalommal léptünk fel a Müpában, a nyári Várkert Bazár sorozatban két alkalommal is szórakoztattuk a közönséget.

Februárban a Magyar Honvédség 170 éves ünnepség sorozatának gálaesten léptünk fel.

Márciusban a Nemzeti Színházban bemutattuk Egri csillagok című koprodukciónkat Vidnyánszky Attila rendezésében. 2018-ban 19 alkalommal játszottuk a történelmi darabot a Nemzeti Színház deszkáin a színház művészeivel együtt. A korábbi közös előadásainkat is folytonos teltházzal játszottuk, tavaly a Körhinta és Csíksomlyói passió című előadásunkat is 13-13-szor láthatta a közönség.

Pünkösdkor 150 ezer ember előtt léptünk fel a Csíksomlyói nyeregben, melyet a Duna TV kiemelt fontossággal kezelt, s élő adásban közvetített.

Körhinta előadásunkat Belgrádban, Szatmárnémetiben, Aradon és Kisvárdán mutattuk be a határon túli nézőinknek.

A nagyobb fesztiválok kiemelt vendégeként számos városban mutattuk meg a Kárpát-medence legszebb táncait. Budapesten az Oroszlános Udvarban adtuk elő Csárdás – szerelem a Kárpátok alatt című előadásunkat a Budavári Palotakoncertek sorozat keretében.

2018. őszén egy 25 napos Észak-Amerikai turnéra indult az együttes, ahol több, mint 9000 kilométert utazva 5000 nézőnek adta elő Spirit of Hungary műsorát a csapat. Az előadásokat lelkesen, álló tapssal fogadta mindenhol a közönség.

Mesedarabjainkat összesen 24 alkalommal játszottuk Budapesten és vidéken egyaránt. Csipkerózsika, Tündérmese és Sárkánymese előadásunk mellé 2019-re tartogatunk egy meglepetést.

Az idei évben, 2019-ben is táncba visszük az országot!

Március elején nagyszabású bemutatóval hódítjuk meg a Nemzeti Táncszínház új épületét. Magyar hősök, csaták és szerelmek címmel történelmi táncjátékot mutatunk be, mely látványos táncképekkel, lírai pillanatokkal, s az eredeti népzene mellett színes zenei kísérettel idézi meg a magyarság híres történelmi eseményeit, kiemelkedő személyiségeit, dicső küzdelmeit.

Mesedarabjaink sorát egy újabb gyermekeknek szóló darabot készítünk a fiatalabb korosztálynak

A Szegedi Szabadtéri Játékokon ezen a nyáron Hullámzó világ címmel mutatjuk be 4000 ember előtt legújabb táncjátékunkat Szeged történelméről és a betyárélet kalandos világáról.

Természetesen ezeken az előadásokon kívül folytatjuk országjárásunkat, ahol akár személyesen is találkozhatunk előadásainkon, táncházainkon.

Várunk mindenkit szeretettel!

www.mnte.hu

www.facebook.com/magyarnemzetitancegyuttes

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben