InfoPont Ajánló Magazin
InfoPont

Hommage à Széchényi

Koncertsorozat a Nemzeti Múzeum alapítója,
gróf Széchényi Ferenc tiszteletére
2019. november 15-17.

  1. november 25-én gróf Széchényi Ferenc engedélyért fordult I. Ferenc császárhoz, hogy tudományos gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt a dátumot tekintjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének.

A múzeum – az emblematikus dátumhoz illeszkedően – 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indította el azt az ünnepélyes koncertsorozatot, amelynek idei hangversenyén Bach és Haydn művek hangoznak el. A három naposra bővült koncertsorozat művészeti vezetője Dubóczky Gergely karmester.  A koncertek mellett tematikus tárlatvezetések is színesítik a programot.

A november 15-i nyitókoncerten az előző évben szólistaként fellépő Anneke Boeke 2016-ban alapított Ensemble Cantilene együttesével tér vissza, november 16-án, a Budapesti Kamarazenei Műhely koncertjét Telemann szellemében hallhatjuk, majd november 17-én, a sorozat zárókoncertjén a Budapest Sound Collectivet hallhatja a közönség. Vezényel: Dubóczky Gergely, a zenekar alapítója.

A hangversenyre váltott jeggyel 17 órától látogatható a Nemzeti Múzeum Magyarország történetét 1703-tól 1990-ig bemutató állandó kiállítása. A koncertsorozathoz szombaton 17.00 órától, és vasárnap délelőtt 11.30 órától tematikus tárlatvezetés kapcsolódik.  A vasárnapi tárlatvezetésen közreműködik a Haydn Barytontrio Budapest.  

A tárlaton nemcsak újkori és modernkori történelmünk jeles személyiségeit és történelemformáló eseményeit ismerhetjük meg, hanem zenetörténeti érdekességekkel is találkozhatunk. Haydn korát idézi fel Esterházy Miklós barytonja, amely különleges hangszerre a neves zeneszerző százötven darabot komponált.

Fotó: Sterio Károly/Wikipedia

A hagyomány és a valószínűsíthető adatok alapján egykor XVI. Lajos feleségének, Marie-Antoinette francia királynénak a hangszere volt az úgynevezett „aranyhárfa”, amely a múzeumba ajándékként került. Az eredeti ajándékozó iratok a második világháború során megsemmisültek, de a kor memoárirodalmának tanúsága szerint gróf Benyovszky Móric felesége kapta ajándékba a királynétól, és később a családja révén, kalandos úton került a múzeum tulajdonába.

A híres augsburgi orgonaépítő – Johann Andreas Stein – egyetlen fennmaradt klavikordja, Wolfgang Amadeus Mozart utazó-gyakorló instrumentuma volt. A hangszert és a hozzá kapcsolódó iratokat 1965-ben vásárolta meg a múzeum.

A Nemzeti Múzeum egyik legféltettebb kincse, egy 1817-es Broadwood-zongora. 1887 májusában Liszt Ferenc végakaratának megfelelően a Nemzeti Múzeumba kerültek a művész nagy becsben tartott tárgyai. A Liszt-hagyaték minden szempontból legnevezetesebb műtárgya a Thomas Broadwood által Beethovennek küldött zongorája (1817).  A londoni Broadwood cég kora legmodernebb, legjobb zongoráját ajándékozta a mesternek, akinek nevét, s az ajándékozás tényét a hangszer homlokzatán is feltüntették. Beethoven nagyon szerette ezt a hangszert, s haláláig használta. Ezután ingóságait elárverezték, s ekkor vásárolta meg a zongorát C. A. Spina bécsi műkereskedő. Az új tulajdonos hódolata jeléül 1845-ben Lisztnek ajándékozta a hangszert, aki 50 éves művészi jubileumának pesti megünneplésekor, 1873-ban jutott arra az elhatározásra, hogy legértékesebb emléktárgyait a Nemzeti Múzeumnak ajánlja fel.

PROGRAM

  1. november 15.  20.00 óra
    Ensemble Cantilene

A 2016-ban alapított Ensemble Cantilene különleges barokk együttes. Korabeli hangszereken, korhű hangzással, de mégis új és magával ragadó zenei kifejezéssel zenél. Művészeti vezetője Anneke Boeke világhírű régizenész, aki játékával a barokk muzsika elevenségét, szenvedélyességét és kimeríthetetlen gazdagságát mutatja meg. Az együttes tagjai a Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesében is játszanak.

Gavodi Zoltán – alt
Anneke Boeke – furulya
Lesták Bedő Eszter – hegedű
Lezsák Zsófia – hegedű
Mahdi Kousay – gordonka
Pétery Dóra – csembaló/orgona
Davidovics Igor – teorba/lant/gitár

Műsor

Matthew Locke: Suite,  Fantazie, Courante, Ayre, Sarabande
(“The Broken Consort” 1672)
John Dowland: In darkness let me dwell   („A Musical Banquet” 1610)
John Smith, his Almain (“A Varietie of Lute Lessons” 1610)
Now o now I needs must part (“The First Booke of Songs
or Ayres” 1597)
Henry Purcell: “Strike the viol” (“Ode for Queen Mary’s birthday” 1694)
Trioszoáta (“Twelve sonatas of three 1683)
“Here the deities approve” (Welcome to all the pleasures
– Ode for St. Cecilia’s Day 1683)
Georg Friedrich Haendel: Ária “Deeds of kindness” (Oratorium “Theodora” 1750)
Alessandro Scarlatti: Concerto A-moll
Allegro, Largo, Fuga, Largo e piano Allegro
Antonio Vivaldi:  Ária „Sento in seno” (Opera “Il Giostino”, 1724)

Jegyár: 2500,- FT/fő, jegyek a múzeum pénztárában és a Jegymesteren keresztül válthatók.

  1. november 16. (szombat), 19.00 óra
    Budapesti Kamarazenei Műhely

A Budapesti Kamarazenei Műhely 10 éve a Nemzeti Filharmonikus Zenekar prominens vonós tagjaiból alakult, kezdetben célzottan az NFZ kamarakoncert sorozatának állandó együtteseként. Elsődleges céljuk Kocsis Zoltán szellemi hagyatékának ápolása, továbbá a hajdani házimuzsikálások hangulatát idézve a magyar, illetve a közép-európai kamarazene magas szintű interpretálása.

Művészeti vezető: Papp Dániel

Közreműködnek:
Papp Dániel, Miczki Rita, Hutás Erzsébet, Szabó Alíz – hegedű
Kertész Sándor, Balogh Enikő- brácsa
Deák György, Lantos Szilvia – cselló
Sztankov Iván- bőgő
Dubóczky Gergely – csembaló

Műsor

Georg Philipp Telemann: Zenekari szvit A-moll TWV 55A2
Georg Philipp Telemann: Concerto négy hegedűre G-dúr TWV 40/201
Georg Philipp Telemann: Concerto négy hegedűre D-dúr TWV 40/202
Georg Philipp Telemann: Zenekari szvit B- dúr „Les Nations” TWV 55B5

Jegyár: 2500,- FT/fő, jegyek a múzeum pénztárában és a Jegymesteren keresztül válthatók.

Kísérőprogram:
Ezüstbe zárt üzenetek | A Seuso-kincs történetei – kurátori tárlatvezetés Mráv Zsolt régésszel

A Seuso-­kincs ezüstedényein megjelenő ábrázolások epizódokat villantanak fel a késő római elit mindennapjaiból és a görög mitológia fordulatos történeteiből. E történetek és üzeneteik megidézésével az edények egykori tulajdonosai a la­ komák során irányíthatták a társalgást, és személyiségüket, kedvenc témáikat a beszélgetés fókuszába helyezhették. A vendégek a történeteken keresztül magasztalhatták vendéglátójuk erényeit, és azonosíthatták őt a görög mitológia hőseivel. A látogató a vezetés során betekinthet a késő római elit vizuális kultúrájának működésébe és kulcsot kap a képekbe rejtett üzenetek megértéséhez.

Időpont: 2019. november 16. 17:00
Helyszín: A Seuso-kincs című kiállítás
Jegyár: állandó kiállítás belépőjegye + 250 Ft/fő programjegy
A regisztráció IDE kattintva érhető el,

  1. november 17. (vasárnap), 19:00 óra
    Budapest Sound Collective
    Vezényel: Dubóczky Gergely

A Budapest Sound Collective 2013 óta működik projektzenekarként. Az együttes művészeti vezetője és karmestere Dubóczky Gergely, aki a kísérletező, új formákat kereső, avantgárd formációt saját ötleteinek megvalósítására hozta létre, de ezen az estén a Nemzeti Múzeum alapítójának korát idéző műsorral zárják a három napos eseménysorozatot.

Dubóczky Gergely a harmincas magyar karmester-generáció egyetlen tagja, aki Kocsis Zoltánnal, Fischer Ivánnal és Fischer Ádámmal is dolgozott. A hagyományos repertoár mellett elkötelezett híve a barokk és a kortárs zenének, számos kortárs mű ősbemutatója és összművészeti előadás fűződik a nevéhez, emellett gyakori közreműködője különböző színházi produkcióknak és operaelőadásoknak is.

Friss diplomásként két évig a Nemzeti Filharmonikusok asszisztens karmestere volt. Fischer Iván meghívására 2014-ben koncertturnén vett részt a Budapesti Fesztiválzenekar munkájában, ahol azóta is rendszeresen lát el asszisztensi és karmesteri feladatokat. 2016-ban Portugáliában az Atlantic Coast Karmesterversenyen első díjat nyert, 2017-ben pedig meghívást kapott a gstaadi Menuhin Fesztivál karmesterkurzusára. 2009-től a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának művészeti vezetője és karmestere, valamint 2018-tól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar karmestere.

Műsor

Jean-Philippe Rameau: A gáláns Indiák (Les Indes galantes) – szvit
Joseph Haydn: 13., D-dúr szimfónia
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr,  „Jupiter” szimfónia, K 551

Jegyár: 2500,- FT/fő, jegyek a múzeum pénztárában és a Jegymesteren keresztül válthatók.
Kísérőprogram: 
Zene – történelem – lenyűgöző zeneszerzők | Zenés tárlatvezetés 

Milyen történetet mesél nekünk Mozart klavikordja? Mi a kapcsolat egy baryton és Joseph Haydn között? Hogyan került a múzeumba Beethoven zongorája? Zenés tárlatvezetésünk során megelevenedik a barokk és a klasszicizmus időszakának zenéje.

Közreműködik: Haydn Barytontrio Budapest
Az együttest Kakuk Balázs alapította 1980-ban azzal a céllal, hogy Joseph Haydn Esterházy Miklós hercegnek barytongambára írt közel kétszáz művét eredeti hangszeren, korabeli menzúrában megszólaltathassa. A zenei formáció Haydn minden barytontriója, a kvintettek, oktettek mellett az Esterházy-kör többi komponistái: Albrechtsberger, Burgksteiner, Hummel, Neumann, Tomasini, Lidl, Krause barytondivertimentóit is játssza.

  1. Haydn: Barytontrio A-Dur, Hob. XI. 25. Adagio cantabile
    A. Neumann: Barytondivertimento Nr. 16. Allegro moderato, Menuet
    J. Burgksteiner: Barytondivertimento Nr. 24. Finale – Allegro
    L. Tomasini: Barytontrio C-Dur, Nr. 7.  Rondo – Allegretto

Időpont: 2019. november 17. 11:00
Jegyár: 2500,- Ft/fő, jegyek a múzeum pénztárában és a Jegymesteren keresztül válthatók. 
A program regisztárcióköteles! Regisztráció IDE kattintva érhető el.

További információk:
https://mnm.hu/hu/programok

 

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben