InfoPont Ajánló Magazin
Gasztro

Akusztikus kanapékoncertekkel és a várva várt Friends-bögrékkel erősít a Jóbarátok a Mekiben

A híres kanapé köré szervezett akusztikus koncertekkel és régóta várt Jóbarátok bögrékkel folytatódik a hazai McDonald’s Friends kampánya. A Jóbarátok sorozat készítőivel közös együttműködés második felvonása nemcsak vizuálisan idézi meg a Central Perk kávézó világát, hanem élő zenei programokkal valódi közösségi élményként hozza el a sorozat hangulatát. Ráadásul, a sokak által várt különleges Friends bögrék is megérkeznek az éttermekbe.

A sorozat képzeletbeli kávézóját megidéző helyszínen, az ikonikus Nyugati téri McDonald’s-ban várja akusztikus koncertsorozat az érdeklődőket február utolsó és március első hétvégéjén. A széria kanapéjának másolata köré szervezett eseménysorozat előadói, közvetlenül a Nyugati Lounge fényfestése és DJ-szettje előtt érkeznek.

Február 27-én és 28-án, illetve március 6-án és 7-én 19:00 és 21:00 között alkalmanként két-két feltörekvő előadó lép színpadra és nyújt „unplugged” zenei élményt. A program koncepciója nem véletlen: a fellépők zenekar nélkül, egy szál gitárral és saját művészi mondanivalójukkal állnak közönség elé. Így a hangsúly az egyéni hangra és hangzásra, az önazonos megszólalásra és a közvetlen kapcsolódásra kerül. Ezek a koncertek, Phoebe karakterének Central Perkös fellépéseinek hangulatát idézik majd meg hazai környezetben.

Február 27-én Demeter Erik és a Megasztárban ismertté vált Szabó Kamilla Lilla, február 28-án Urbán Edina és Nagy Kristóf „Bozont”, március 6-án Bótyik Borostyán és ismét Demeter Erik, míg március 7-én Szappanos Janka és a szintén volt megasztáros Bíró Csongor teremti meg az este hangulatát. A kezdeményezés egyszerre tisztelgés a sorozat emblematikus zenei pillanatai előtt, és lehetőség a fiatal tehetségek bemutatkozására.

A zenei élmények mellett február 24-től elérhető a Friends bögre ajánlat* is a magyarországi McDonald’s egységeiben. A négyféle mintázattal érkező Jóbarátok relikviákat komoly várakozás előzte meg: a bögrék több külföldi piacon megjelentek már korábban, és számos magyar rajongó jelezte, hogy szeretnék itthon is megkaparintani a két márka együttműködéséből született, limitált kiadású bögréket. A hazai bevezetés kezdettől fogva szerepelt az étteremlánc tervei között, így a mostani időszakra igazítva válik teljessé a kampány. A promócióban – a készlet erejéig – négyféle mintával lesz elérhető a Friends-bögre. Ezek a grafikák a sorozat jól ismert helyszíneire utalnak: a lila ajtótól, a szökőkúton át, a Central Perk kávézóig és annak kanapéjáig.

A McDonald’s Jóbarátok kampány második szakasza nemcsak tárgyi emléket kínál a rajongóknak, hanem közös, személyes élményeket is teremt – olyan alkalmakat, ahol a popkultúra, a zene és a személyes találkozás természetesen kapcsolódik össze.

* A „Friends bögre” ajánlat 2026. 02. 24-től a készlet erejéig érhető el az éttermekben. Az ajánlat tartalma: 1 db Forró almás pite vagy 1 db Kis Cappuccino (0,2 l) és 1 db Friends bögre. A promócióban 4-féle mintázatú bögre érhető el, azonban egy ajánlat 1 db bögrét tartalmaz, amely előre nem megválasztható, éttermi készlet függvényében, véletlenszerűen kerül a rendelésben kiadásra. Az aktuális készletről az éttermekben, vásárlást megelőzően lehetséges tájékozódni. Az ajánlat nyitvatartási időben elérhető az éttermeinkben, házhozszállítási szolgáltatással (McDelivery®) azonban nem elérhető. Az ajánlat a McCafé®-ban nem elérhető. Az ajánlatban koffeinmentes Cappuccino nem választható. Az ár helyben fogyasztás esetén értendő. Elvitelre történő vásárlás esetén elviteli díj kerül felszámolásra vásárlási tranzakciónként egyszer. További részletek a weboldalon, az appban és az éttermeinkben. A kép illusztráció. © 2026 McDonald’s TM & © WBEI

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben