InfoPont Ajánló Magazin
InfoPont

A Vígszínház 2020/21-es évada

Az új évad első bemutatója 2020. október 3-án Az öreg hölgy látogatása lesz. Friedrich Dürrenmatt remekművét Rudolf Péter állítja színpadra Börcsök Enikővel és Hegedűs D. Gézával a főszerepben.

A Pesti Színházban a jövő évadban három kortárs művet tűznek műsorra. Október 16-án Valló Péter rendezésében mutatják be Florian Zeller komédiáját Az apát, amelynek főszerepét Kern András játssza majd.

A Pesti Színház második bemutatóját november végén tartják. Marius von Mayenburg A kő című színdarabját Michal Dočekal a Prágai Városi Színházak igazgatója rendezi. Az előadásban Szilágyi Csenge, Antóci Dorottya, Majsai-Nyilas Tünde és Nagy-Kálózy Eszter is színpadra lép.

A nagyszínpadon december 12-én tartják a Szerelmek városa bemutatóját. A romantikus francia film, zenés színpadi adaptációját ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra, Vecsei H. Miklós átiratában Waskovics Andreával, Gyöngyösi Zoltánnal és Wunderlich Józseffel a főszerepben.

2021 februárjában Yasmina Reza komédiájával debütál Török Ferenc filmrendező a Pestiben, aki – bár forgatásokon már találkozott többekkel, de – színházban most először dolgozik a társulattal. A Bella figura szereplői között Petrik Andreát, Halász Juditot és Wunderlich Józsefet is láthatjuk majd.

A Víg nagyszínpadán a harmadik bemutató a népszerű musical, a Kabaré lesz Béres Attila rendezésében Szilágyi Csengével, Brasch Bencével és Seress Zoltánnal.

A Házi Színpadon szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján mutatják be a Csáth Géza írásaiból készült előadást, a Csáth és Démonait Vörös Róbert rendezésében, Horváth Szabolccsal a címszerepben.

Még egy magyar művet mutatnak be a Házi Színpadon: Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak regényének színpadi változatát Paczolay Béla állítja színpadra Kútvölgyi Erzsébettel, Balázsovits Edittel és Márkus Lucával.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Átadták a Vígszínház művészeti díjait

Bala

Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban

Szabó Ildikó

300. előadását és 5. születésnapját ünnepli A Pál utcai fiúk

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben