A Sziget utolsó napján vétek lenne csak estére kilátogatni. A zárónap már délelőtt beindult, de aki csak most érkezik, annak sincs oka bánkódni: estétől egészen hajnalig egymást érik a programok. Mutatjuk, hogyan indult a szombat, és mi vár még azokra, akik az utolsó órákat is ki akarják maxolni.

A nap egy kis feltöltődéssel indult. 11 órakor a The Cypherben Georgi Break YOGA foglalkozásán mozgathatták át magukat azok, akik aktívan szerették volna kezdeni a fesztivál utolsó napját. A breaking alapmozdulatait autentikus jógapózokkal ötvöző program egyszerre lazított és adott energiát, ráadásul néhány breaking ihlette mozdulatot is el lehetett lesni.
Délután aztán egymást követték az izgalmas performanszok. 14.30-kor a Magic Mirrorban Ötvös Kinga különleges előadása érkezett, ahol opera, kísérleti elektronika, drag és színház találkozott. A koncert és performansz határán mozgó produkció folyamatos átalakulásával és erős színpadi jelenlétével hozott különleges fesztiválélményt.
16 órakor a Mobilisben az …And Nobody Else az identitás, az önazonosság és a szabadság kérdéseit járta körül mozgással és élő zenével. A rockenergiával telített táncelőadás azoknak szólt, akik nyitottak a kortárs, gondolatébresztő produkciókra.
A napnak azonban még messze nincs vége.
Aki egy kicsit elcsendesedne a fesztivál forgatagában, 17 órakor a LE DÔME-ban Szeri Viktor szólóját nézheti meg, amely a kiégés, a fáradtság és a lelassulás állapotát vizsgálja. A személyes hangvételű előadás különleges ellenpontja lehet a Sziget állandó pörgésének.
Estére aztán újra felgyorsul minden. 19.15-kor a CIRQUE DU SZIGET-ben a Tridiculous három berlini előadója breaktáncot, akrobatikát, élő zenét és humort kever látványos, nagy energiájú show-vá. Ugrások, artistika és játékosság – igazi közönségkedvencnek ígérkezik.
A nap egyik csúcspontja 23 órakor a LE GRAND THEATRE-ban a Liberty Love Rave, a Recirquel társulat Szigetre írt előadása. A kortárs cirkusz, a street és modern tánc, valamint az elektronikus zene monumentális, rave-hangulatú előadássá áll össze, amely egyszerre szól a szabadságról, a közösségről és a közös ritmusról.
És itt még mindig nincs vége.
Éjfél után a The Joker Midnight Cabaret groteszk, szexi és kiszámíthatatlan cirkuszi világa nyitja meg az éjszakát akrobatákkal, bűvészekkel, punk bohócokkal és mindenféle váratlan attrakcióval. Akik inkább közösen énekelnének és lazítanának, hajnalig maradhatnak a Piros Pezsgő színpadán Báder Mari és Horváth Joci improvizatív, jó hangulatú műsorán.
Aki pedig tényleg az utolsó percig ki akarja maxolni a Szigetet, annak irány a Yettel Colosseum, ahol hajnal 6-ig tart a buli Funk Tribuval. A trance érzelmességét és a modern klubhangzást ötvöző DJ-szett méltó lezárása lehet annak a fesztiválnak, amely az utolsó napján sem lassít.

