InfoPont Ajánló Magazin
Életmód

Volt már olyan érzésed, hogy nem illessz bele a világba?

Egyre több fiatalt érdekel az önismeret és az önmegvalósítás témaköre. Amikor az ember azt hallja, hogy több ismerősében megfogalmazódik az igény egy olyan társaságban való részvételre, ahol nyitott gondolkodású emberekkel lehet mély eszmecseréket folytatni jelentőségteljes témákról, akkor nincs más hátra, mint létrehozni ezt a lehetőséget.

Így született meg a Tudatos Fiatalok Közössége ötlete egy Facebook csoporttal és néhány egyszerű, de nagyszerű eseménnyel, ahol hasonlóan gondolkodó fiatalok jöttek össze és ismerkedtek meg egymással. Ebből pedig számtalan más program nőtte ki magát és mára egy több mint 10.000 főt számláló követő bázis vesz részt 3-4 rendszeres eseménysorozaton. A beszélgetésen túl pedig van lehetőség jógázni, önkénteskedni, vagy az önmegvalósítás eszközeivel megismerkedni.
Hogyan kapcsolódhatok be?

Ha szeretnél csatlakozni a közösségi élethez, akkor többféle lehetőség közül is választhatsz. Hetente, kéthetente vagy havonta megrendezésre kerülő eseményeken tudod megismerni a közösség tevékenységét, filozófiáját és a nyitott gondolkodású, ambiciózus fiatalokat, akik szeretnék előmozdítani
saját életüket az által, hogy kezükbe veszik a sorsukat és képzik magukat, új embereket ismernek meg és
új nézőpontokkal találkoznak.

Ehhez tájékozódj a TFK Facebook oldalán az események menüpont alatt.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Nyár fesztiválok nélkül?

Bala

Gondold újra magad!

Bala

Több pénz vagy több szabadidő?

Bala

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben