InfoPont Ajánló Magazin
ÉletmódHasznos

Test -és lélekfrissítés Jógával

Az évvégi és elejei önfeledt ünneplésekkel együtt, amikor előszeretettel fogyasztasz különféle alkoholos italokat, ínycsiklandozó és kalóriában gazdag ételeket, vásárolsz bőszen a plázák polcairól, nem kizárt, hogy telítettnek érzed magad, így hát a tested és a lelked sikítani kezd egyfajta frissítés után. A január éppen megfelelő lehet az üdítő és könnyítő finomhangolások indításához. Kiváló testi-lelki, sőt szellemi felfrissülést tud nyújtani a jóga.

Méregtelenítő folyamataid jógával hatékonyabbá tudod tenni. A jóga rendszere több ezer évre nyúlik vissza és bárki gyakorolhatja nemtől, életkortól függetlenül. A fizikai előnyök mellett a jóga mentális felfrissülést is tud biztosítani. A nyugtató, összpontosítást fokozó gyakorlatok serkentik a keringésed, az emésztésed és a nyirokrendszered működését, tulajdonképpen az egész anyagcserédet képes egyensúlyba hozni. Harmonizálja a jobb és bal agyféltekéd működését, melynek következtében javul a teljesítőképességed, nő a kreativitásod. A gyakorláshoz egyszerűen gördítsd ki a matracod, akár otthon, akár egy stúdióban, helyezkedj el rajta és próbáld ki a különböző jóga testtartásokat, vagy más néven ászanákat. Figyeld meg, milyen hatással van rád egy előrehajlás, vagy egy finom gerinccsavarás. Nyújtózz és időzz a pózokban. Majd tereld a figyelmed a légzésre. Lélegezd be a jelent és lélegezd ki a múltat. Egy jógatanár segítségével megismerkedhetsz légzéstechnikákkal is, melyeket szintén kiválóan alkalmazhatsz majd a matracodon kívül is.

A jógában minden egyes új lélegzetvétel egy új pillanatot, kezdetet, lehetőséget szimbolizál. Érdemes ebből az irányból megközelíteni ezt az életfunkciót, mert más minőségbe kerül tőle. A kiegyensúlyozottá vált légzésed támogat abban, hogy a jelent koncentráltabban és harmonikusabban éld. A heti rendszerességgel végzett jógázásod mellett kedvezően hat a szervezetedre, ha reggelente (lehetőség szerint) éhgyomorra elfogyasztasz egy pohár langyos, frissen facsart citromból készült gyömbéres vizet. Ennek a lúgosító reggeli rituálénak többek között fogyasztó hatása is van.

The history of yoga goes back many centuries and anybody is able to practice it, no matter what age or gender. It gives physical and mental refreshment as well. The practices are calming and help you to focus, but are also good for the circulation, digestive issues and the lymphatic process. It’s all about balance. It harmonises right and left hemishpere processes, which leads to better performance and creativity. You just need to roll out your mat, either at home or at a studio, find your place on it and try the different positions (asanas). Notice the impact of leaning over or a little twist of the spine. Stretch yourself, take your time to get into the position. Then focus on your breathing. Inhale the present, exhale the past. With the help of a yoga instructor you can get to know other breathing exercises, which you will be able to use anytime, even without your mat. (A profesional instructor is able to show you the techniques, and point out any weaknesses that you should work on.) In yoga every inhalation is the expression of a new beginning, a prospect of new opportunities. It is essential to understand this if you would like to live your life at a higher level. This kind of focus on harmonious breathing will help you to be contented and mindful in the present moment and in your whole life.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben