InfoPont
Szolnoki Nyár 2018
  • 2018. augusztus 8.

Az elmúlt két lapszámban olvasóink ízelítőt kaptak azokból a felejthetetlen szolnoki nyári rendezvényekből, melyeket már-már hagyományosan megrendeznek a városban, önfeledt szórakozást biztosítva kicsiknek és nagyoknak, zenekedvelőknek, valamint a gasztronómia szerelmeseinek egyaránt.  A programkínálat augusztusban is széles palettán mozog…

 

Emlékezetes nyárestéket kínál a Parti-túra Szolnoki Szimfonikus Nyár Művészeti Fesztivál.
Augusztus 4. – augusztus 31. között több alkalommal különböző helyszíneken csendülnek fel a komolyzene közkedvelt dallamai, emellett zenei utazást tehetünk a populárisabb műfaj világában is.

www.szolnokiszimfonikusok.hu


 

„Programok földön, vízen, levegőben” – Ezzel a szlogennel is jellemezhetjük az augusztus 20-i Szent István napi ünnepséget. A szervezők idén is több helyszínen, sokszínű programmal várják a látogatókat. Az ünnepi szentmisét követően sport és kulturális rendezvények, vízi- és légiparádé, harcászati bemutató látványa nyújt igazi kikapcsolódást. A felszentelt Kárpát-medence kenyerét a kilátogató vendégek között osztják szét. A látványos tűzijátékot a hídról a folyóba ömlő görögtűz koronázza.

www.szolsport.hu


 

Augusztus huszadikával a legtöbb helyen véget ér a nyár, a gondtalan szórakozást felváltja a készülődés az iskolai életre, azonban Szolnokon a hónap vége, valamint a szeptember eleje is élménydús kikapcsolódási lehetőséget tartogat.

A város tüdejének is nevezett Tiszaliget augusztus 29. – szeptember 1. között ezúttal nemcsak a sportszurkolók üdvrivalgásától lesz hangos. A hagyományteremtő céllal megrendezendő Provakáció az idei nyár utolsó szabadtéri bulija. Minőségi szórakozási lehetőséget ígér a négynapos zenei fesztivál, melyről többek között a Sláger TV mulatós sztárjai, Honeybeast, Kowalsky meg a Vega, Hooligans, Edda Művek, Beatrice és más ismert fellépők gondoskodnak.

www.provakacio.hu


 

1847. szeptember elseje rendkívül fontos dátum a város számára. Ekkor adták át a Pest-Szolnok vasútvonalat, mely szervesen bekapcsolta a várost az ország vérkeringésébe. E történelmi dátum előtt tiszteleg Szolnok szeptember 1-jén a Szolnok Napja megrendezésével, megemlékezéseivel, Civil Kavalkádjával továbbá a Szapáry utcafesztivállal.

www.szolnok.hu

happy wheels