InfoPont
Sarkkörön innen és túl – Rakonczay Gábor élményei
  • 2019. március 5.

Rakonczay Gábor kétszeres Guinness világrekorder, az amerikai Év kalandja díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa, hatszoros óceánátkelő magyar hajós, aki a világon elsőként szelte át az Atlanti-óceánt kenuval. Rendszeresen tart előadásokat egyetemeken és felsővezetői képzéseken, eddig 5 országban, több mint 70 ezer ember hallotta célmegvalósítással kapcsolatos előadásait.

Tavaly, ismét különleges kalandra vállalkozott, mert a magyarok közül elsőként az Antarktisz partjától indulva érte el a Déli-sarkot. A gyalogos expedíció során 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot egy 94 kilós szánt húzva maga után.


Mi motivál egy ilyen extrém kalandra és honnan jött az ötlet?

Ez egy klasszikus gyerekkori álom volt. A motiváció pedig igen sokrétű, mondhatni a sporttól az önismeretig.

Hogy zajlott a felkészülés a legutóbbi túrára? Ez egy olyan extrém környezet, amit itthon elég nehéz reprodukálni.

Ha valaki az Antarktiszon ekkora utat akar megtenni, az nem egy egyszerű dolog. Különböző képesítésekhez és kisebb expedíciókhoz kötött. Nekem a két fő edzést az Új-zélandi polár tréningem jelentette és a szeptemberi Grönland átkelésem. Utóbbit 29 nap alatt teljesítettük hat társammal és mintegy 600 km-t tettünk meg mindenféle külső segítség nélkül.

Van valami társadalmi probléma vagy környezeti kérdés, amire igyekszel felhívni egy ilyen túrával az emberek figyelmét?

Több civil és nonprofit szervezet munkáját segítem, akik az oktatás és az önfejlesztés területén dolgoznak. Mert mindannyiunk feladata, átkelni önmagunk óceánján. Ami van akinek viharos, és van akinek még viharosabb, de hogy az illető az élete óceánján mennyit sodródik, vagy céltudatosan éri el az általa kiválasztott túlpartot, az erősen az élethez való hozzáállásán és a célja eléréséhez befektetett minőségi munkán múlik. Amit mindig van lehetőségünk fejleszteni.

A Déli-sark elérése természetesen zéró emissziós projekt volt, de úgy gondolom ez a minimum, ha az ember ilyen helyre megy, ugyanis a Föld vízkészletének mintegy 70%-a található ott.

Mi az az élmény, ami a legnagyobb hatást tette rád ott a déli sarkon?

A klasszikus közhely, hogy nincsen elérhetetlen cél. Gyakran egy-egy lépés megtétele is hatalmas erőfeszítést követelt a 90 kg-os szánt húzva az erős szembeszélben és a -30 Celsius fokban. Mégis lépésről-lépésre megtehető egy ekkora táv, még ilyen zord körülmények között is.

Változtatott ez az út rajtad? Más emberként jöttél haza? Újra neki indulnál?

Természetesen minden út változtat az emberen. Ez gyakorlatilag elkerülhetetlen. Az egyén szélsőséges körülmények között találkozik önmagával. Ráadásul egy ingerszegény környezetben. Emiatt pedig van egy erős vágy, hogy ismét vissza menjen az ember.

Mentálisan, hogy lehet egy ilyen útra felkészülni? Mi jár a fejedbe ilyenkor, hogy tartottad magadban a lelket?

A lényeg, hogy megőrizzük az alap indíttatást vagy motivációt. A miértet, amiért útra keltünk. 2-3 hét amíg az ember agya rááll arra, hogy nem kap kívülről információt. Aztán jön a nehezebb vagy épp az élvezhetőbb része a dolognak. A legjobb kapaszkodó, ha az ember a mozgásban találja meg a lényeget. Akkor nem kell sokat gondolkodni, csak jelen lenni. Egyfajta mozgó meditáció ez.

Milyen volt csapatban megtenni az utat?

Tanulságként leszűrhető, hogy ha csapatban megy az ember, akkor mindig a leggyengébb tagjának sebességével haladhat csak, még akkor is, ha visszük helyette a nagy súlyt és törjük előtte az utat. Odakint életbe vágó volt, hogy a problémákat akarjuk megoldani és ne az igazunkat megvédeni, muszáj volt négyen együtt és vállvetve küzdeni.

A Sark elérés után hosszan öleltük egymást és csak röhögtünk az elmúlt időszak gyakran megoldhatatlannak hitt problémáin. Mert az életben van rendesen probléma, de csak rajtunk múlik, hogy azt tényleg meg akarjuk -e oldani. Így hálával és tisztelettel gondolok mindhármukra és arra a 917 km-re, amit együtt megtettünk.

Mi a következő úti cél?

Elég konkrét elképzeléseim vannak a következő útjaimról, de még részleteket nem árulnék el.

Mennyire tervezed előre a napod, egy ilyen expedíció során? És, ha igen minden a terv szerint haladt?

Terv mindig van, de a siker azon múlik, hogy az aktuális időjárással mennyire tud az ember együtt dolgozni. A rugalmasság és problémák kezelése odakint életbevágó.

Volt valami életveszélyes szituáció? Hogy nyugtatod meg magad a pánikhelyzetekben?

Nem, most nem volt semmi kimondottan veszélyes helyzet. A lényeg, hogy a megoldással kell foglalkozni és sosem a baj méretével. Ezzel nem adunk módot a pánikra, még igen necces helyzetekben sem.

Mi hiányzik a legjobban ilyenkor a civilizációból?

Minden 🙂

Nehéz a visszatérés a hétköznapokba egy ilyen út után?

Inkább nagy a kontraszt a két világ között. Ha viszont nem lassan, hanem gyorsan történik a váltás, akkor sokkal könnyebb megemészteni lelkileg a dolgot.

Máshogy látod a világot, más a fontossági sorrended mint egy átlagembernek?

Mindenkinek megvan a saját maga Déli-sarokpontja, az a cél, ami neki a legfontosabb. És ha napi szinten teszünk érte, az idővel elérhető.

happy wheels