InfoPont Ajánló Magazin
Kiemelt tartalomKult

Rudolf Hess tízparancsolata – az Aradi Kamaraszínház előadása

Van programod március 2-ára? Ha nincs, feltétlenül látogass el a Bethlen Színházba és nézd meg ezt a darabot!

Az Aradi Kamaraszínház ugyanis Harsányi Attilával a címszerepben, Tapasztó Ernő rendezésében immár hat éve játssza különböző hazai és nemzetközi fesztiválokon a Rudolf Hess tízparancsolata című előadását. A mára kultikussá vált produkció számos díjban és elismerésben részesült az évek folyamán. 2013-ben többek között a bákói (Románia) Nemzetközi Monodráma Fesztiválon Harsányi Attila elnyerte a fesztivál nagydíját, és a nevével fémjelzett csillagot kapott Moldva egyik legnagyobb városának központjában. Tudomásunk szerint ő az egyetlen magyaroszági magyar színész, aki csillagot kapott Romániában.
A megrázó, iszonyú sodrású előadás minimális díszlet között, olyan megragadó erővel rángat bele Rudolf Hess őrültségébe, hogy úgy érezzük, végleg beleragadunk a színházi székbe, Hitler helyettesének teljesen szürreális és zavarodott elméjű világába. Az Aradi Kamaraszínház előadása elemi erővel robban tíz parancsolatban, Harsányi Attila párját ritkító játékával.

„Harsányi nem kap jelenetről jelentre más maszk után. Rudolf Hessként él együtt a figurával, szenved, néz le ránk fensőbbségesen. Mint Hitle0r, fröcsögi ránk a női nemet elutasító mondatait. Mint gyakorlott szofisztikus, szenvtelen arccal igazolja a rémtetteket. Nyersen marcangol szét húscafatokat, és saját keze is a húsdarálóban végzi. Ő a számító, ˝ínyenc˝ gyilkos, a gyerekkorától kezdve homoszexuális hajlamokat mutató kéjenc, aki fekete papi zubbonyában, magát tisztának s ártatlannak gondolva, öngyilkosságra készül.”
Szoboszlai Annamária – Ellenfény

Rudolf Hess: Harsányi Attila

Szerző: Alina Nelega
Fordította: Anamaria Pop
Díszlet-jelmez: Tapasztó-Harsányi
Hang: Gheorghe Mureșan
Fény: Cornel Dume/Ioan Horga
Rendezőasszistens: Fekete Réka
Rendező: Tapasztó Ernő

Jegyek: https://www.jegy.hu/program/rudolf-hess-tizparancsolata-aradi-kamaraszinhaz-89517

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Júliusi magazin

InfoPont

Két bemutatóval várjuk a nyarat!

Zalai Mariann

InfoPont Magazin – 2022. április

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben