InfoPont Ajánló Magazin
Utazó

Nem telhet el a 2020-as év szárnyashajós programjáratok nélkül!

Bár a hajózás már önmagában is élmény, a szárnyashajós programjáratok ennél még összetettebb kínálattal, színes kikapcsolódási lehetőségekkel és szervezett, tematikus programokkal teszik színesebbé az évet. Legyen szó hazai vagy nemzetközi kirándulásról, a MAHART hajói gondoskodnak arról, hogy soha ne felejtsük el, egy hajókirándulás sokkal több egy szárnyashajónál, és néhány szervezett programnál. Ez valódi kaland!

Ezek lesznek idén a legmenőbb hazai szárnyashajós programok!

Hazai szárnyashajós programjáratok Esztergomba, Kalocsára, Komáromba, és Solt-Révbérpusztára is indulnak, más-más programon vehetünk részt, de bármelyik mellett döntünk, nem fogjuk megbánni.

 

Esztergomi városnézős – kisvonatos kirándulás

Az esztergomi kirándulás azok számára tökéletes választás, akik nem szeretnének hosszú kilométereket gyalogolni a városban, viszont minél több élményre vágynak. Gyerekek és idősebbek számára éppúgy izgalmas lesz a program, mint azoknak, aki a családdal, vagy a barátokkal terveznek közös kikapcsolódást. Ha az esztergomi út mellett döntünk, részt vehetünk egy kisvonatos kiránduláson, mely során közelebbről is megismerhetjük Párkányt, az esztergomi Bazilikát, altemplomot, a kupolakilátót, és egy jó ebédet is ehetünk a Csülök Csárdában.
Gyógynövény és bor – Kirándulás Kesztölc környékén

A program egy ebéddel és egy cukrászdalátogatással kezdődik a Pilis lábánál található Kesztölc központjában, majd részt vehetünk egy tradicionális borkóstolón is.
Ezt követően a kesztölci borúton át a pincék között sétálva a Szent Orbán szoborhoz érünk, ahonnan kényelmes sétára található a Pálos gyógynövénykert. Itt megismerkedhetünk a gyógynövények jótékony hatásával, majd egy kis pogácsa elfogyasztása után visszatérünk Esztergomba, ahol jut idő szabad programra is.

 

Komáromi erődlátogatás szárnyashajóval

A komáromi kikapcsolódás azok számára lehet igazán érdekes, akik az utazás élménye mellett kedvelik a történelmi emlékeket, a régmúlt idők nyomait kutatni. A program során elsétálhatunk a kikötőből a Monostori erődhöz, ahol a Monostori erőd mellett a Duna bástyát is megtekinthetjük tárlatvezetéssel. Az étteremben 3 fogásos ebéd vár, majd ezt követően kisvonattal megnézzük Komárom városát, az Európa udvart, és a most felújított Csillag erődöt. Az erőd történetéről a tárlatvezetésnek köszönhetően több információhoz juthatunk, ez igazi kuriózum azok számára, akik kifejezetten a történelmi értékek miatt választják ezt a szárnyashajós programot.

 

Kalandozás a kalocsai népművészet és hajósi gasztronómia világában

Ha már igazán jól ismerjük a Dunakanyar környékét, és egy kissé „más vizeken eveznénk”, érdemes jegyet foglalni a kalocsai szárnyashajó járatra. A program egy rövid városnéző sétával kezdődik, amely során megismerhetjük Kalocsa értékeit és történelmi múltját, a Szentháromság teret, az Érseki Palota, és Érseki kincstár épületegyüttesét. Közelebb kerülhetünk a kalocsai népművészethez a Tájházban, és a Porcelán Manufaktúrában, majd megérkezünk Hajósra. Ebéd után bejárjuk a pincefalut, megízleljük a térség borait, és beleshetünk a paprika feldolgozásának kulisszái mögé a Paprikavilág múzeumban. Kalocsa és Hajós sokkal több élményt tartogat, mint gondolnánk!

 

Lovas programok és a tanyavilág kincsei Solt-Révbérpusztán

Hangulatos lovaskocsikázással, pálinkával, kemencében sült tejfölös lángossal, tanyamúzeummal és őshonos magyar állatokkal vár bennünket Solt-Révbérpuszta. Miután találkoztunk a rackajuhokkal, szürkemarhákkal, és mangalicákkal, megismerkedhetünk a népi iparművészettel is, melyet egy magyaros ebéd követ a helyi Csárdában. A lovasbemutatót, a lovaglást és a lovaskocsizást garantáltan minden korosztály élvezi majd, erre a programra nagyobb gyerekekkel is érdemes benevezni. Akik kedvelik a lovakat, és a tanyavilág parasztházainak hangulatát, azoknak ez a program az év egyik legizgalmasabb eseménye lehet.

 

2 nap, ezer élmény Pozsonyban és Dévényben

A kétnapos pozsonyi kikapcsolódás során sétavonatos városnézésen vehetünk részt, megismerhetjük az Óváros nevezetességeit, a Mihály kaput, a Prímás palotát, a Koronázási templomot, és az arisztokraták palotáit. A kirándulás második napján Dévénybe utazhatunk, ahol idegenvezető mutatja meg nekünk a szlovák települést. Pozsonyban és Dévényben is bőven jut idő majd szabad programra, és gasztronómiai élményekre is.


Nemzetközi élmények szárnyashajó járatokkal – Kihagyhatatlan programok!

Ha nemzetközi szárnyashajós élményekre vágyunk, Pozsony és Bécs is remek úti célnak bizonyulhat. A színes programoknak köszönhetően úgy fogjuk érezni, mintha egy egész hetes kikapcsolódásra fizettünk volna be!

 

Háromnapos szárnyashajós kikapcsolódás Pozsonyban és Bécsben

A háromnapos program első napján Pozsonnyal ismerkedhetünk meg, a második nap Dévénybe kirándulunk, míg a harmadik nap Schönbrunn, és Bécs belvárosa vár. A kikapcsolódás tökéletes választás azok számára, akik kedvelik a vezetett túrákat, ugyanakkor szívesen felfedeznék önállóan is a helyi utcákat, ízeket, szuveníreket és rejtett kincseket.

 

Kétnapos városnézés Bécs szívében

A program egyértelműen közelebb hozza hozzánk Bécs belvárosát, a város nevezetességeit. A gyalogos városnézés magyar nyelvű idegenvezetéssel, illetve a szabad program alkalmával bejárhatjuk a helyi templomokat, múzeumokat, tereket, kastélyokat,
de elmerülhetünk a helyi üzletek és éttermek kulináris szolgáltatásaiban, és a különleges szuvenírek tengerében is.
A Práter, a vidámpark, a Stephansdom és Schönbrunn egyértelműen a legnépszerűbb helyek a turisták körében. Érdemes felkeresni őket!

 

Két nap Bécsben – Schönbrunn felfedezése

A két napba bőven belefér egy 2,5-3 órás bécsi buszos városnézés, 1 órás séta a Schönbrunni kastély kertjében idegenvezetővel, és természetesen egyénileg megtekinthetőek a palota különböző részei, a Gloriette, a Privy Garden, a Palota szobái, és a Gyerekek múzeuma is.
Az esti szabad program során érdemes néhány fotót készíteni Bécs kivilágított épületeiről, de az utcákat járva is muszáj nyitva tartani a szemünket. Unatkozni garantáltan nem fogunk!

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Új élmények várnak a Tiszán!

Glück Viktória

Számos programmal várja Kajla idén nyáron a gyerekeket, családokat

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben