InfoPont Ajánló Magazin
InfoPont

Kultúra otthon-Megalakult az első karanténszínház

A TRIP hajó igazgatója, Magács László szervezte meg a virtuális társulatot olyan nevekből többek között, mint Láng Annamária, Rába Roland vagy Trill Zsolt.

Az igazgató, Magács László közleményt adott ki, melyben bejelentette az Első Magyar Karantén-Színház megalakulását. A társulatban színészek, zenészek és előadóművészek jönnek össze, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozzanak létre, amiket a nézők az otthonukból, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül nézhetnek meg.

Az első előadás Albert Camus A pestis című regényének monodráma változata lesz Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, amit március 16-án, hétfőn 19 órától a TRIP Hajó Facebook-oldalán, élő közvetítésben lehet majd megnézni.

 

A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a közreműködést, viszont mivel ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, ezért a TRIP hajó közzétesz a weboldalán egy számlaszámot, ahová az esetleges felajánlásokat várják.

A közlemény arra is kitér, hogy a Deadly Mantis és a SeeN zenekarok március 12-i koncertjét is már online követhetik az érdeklődők , de tárgyalások folynak több zenésszel és előadóművésszel is, akiknek már leszervezett fellépésük van a hajóra.

 

 

Forrás: szeretlekmagyarország.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben