InfoPont Ajánló Magazin
Kult

Kiállítás- Korniss Péter: Folyamatos emlékezet

2017. szeptember 29. – 2018. január 7.

Magyar Nemzeti Galéria

Korniss Péter a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotója, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus. 1937-ben született Kolozsváron, így érthető módon munkásságának középpontjában az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása áll. Folyamatos emlékezet című kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában azokra a sorozatokra koncentrál, amelyek az egész életmű legfontosabb szellemi ívét adják.

A kiállítás egy fél évszázadot fog át és elénk tárja a társadalmi változásokra nyitott, azokat folyamatosan elemző, majd abból saját képi világát megteremtő fotográfus pályáját. A hagyományos paraszti kultúrától elindulva fokozatosan a globalizálódott világ s a vendégmunkás lét kerül figyelme középpontjába.

A tárlat első egysége a hatvanas–hetvenes években készült és a hagyományos paraszti világot ábrázoló alkotásait mutatja be. Az 1970-es évektől a művész érdeklődése az ingázó munkások felé fordult:A vendégmunkás című sorozatot a második szekcióban láthatjuk. A kiállítás harmadik egysége a globalizáció megjelenésének idejét járja körül, majd a negyedik szekció Kornissnak a 2000-es években készült munkáit mutatja be. Ebben az időszakban a hagyomány és a jelen kérdése foglalkoztatta. Itt jelent meg először munkájában az úgynevezett megrendezett kép, a staged photography stílusában létrehozott képtípus. A kiállítás utolsó szekciója a Budapesten munkát vállaló erdélyi asszonyokkal foglalkozik. Ez a sorozat az elmúlt három évben készült.

 

 

www.mng.hu/idoszaki_kiallitasok/

 

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

MOME FAIR | vol. 3: a hazai design közeg menő arcai és Te

InfoPont

Acél és szív – Ezer év fegyverkincsei a Magyar Nemzeti Múzeumban

Bala

JÁTÉK! Hogy az esküvőd ne érjen villámcsapásként!

Zalai Mariann

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben