Az utóbbi években inkább temetett, mint nagyra értékelt spanyol rendező óriás, Pedro Almodóvar, úgy néz ki, kilépett saját árnyékából és ismét hozta a tőle elvárt színvonalat Julieta névre keresztelt drámájában.
A film tipikusan almodóvaros, spanyol légköre a sok amerikai csodafilm után bizonyára egy kulturális wellnessel ér fel a néző számára. Aki nem szereti a művészfilmeket, annak is ajánlott megnézni, a nem csupán művész mozikban játszott színpompás melodrámát, hiszen mint mondtuk, meglepően üdítő és egyben különös légkör lengi körül a filmet (ami úgy általában az összes európai munkára jellemző). A kétszeres Oscar-díjas rendező klasszis (Mindent Anyámról, Beszélj Hozzá!) ismét a legfőbb női konfliktushoz nyúlt az özvegység- anyaság- felemésztő depresszió tematikájának megválasztásával. Lássuk a részleteket!
Dráma, spanyol köntösben
A film fő szála a háromtagú kiscsalád férfi tagjának elvesztése Xoann (Daniel Grao) és a tragikus eset feldolgozása körül feszül, megfűszerezve azzal, hogy Julieta (Adriana Ugarte) a szeretett férfi után tulajdonképpen elveszti lányát, Antía-t is (Priscilla Delgado). A történet az 50 éves Julieta visszaemlékezésével indul, amikor is részletes képet kaphatunk arról, hogyan is történt meg az, nem látta a lányát már 12 éve. A cselekmény igen csak vontatott, amiből egyértelművé válik, itt bizony nem az akció dús jelenetekre helyeződik a hangsúly, hanem az asszony lelkének mélyebb rétegeire, a kettős gyász feldolgozásának folyamatára. A rengeteg belső monológgal tarkított mű ha nem is filozófiai értelemben vett mélységekig mászik le a női lélek rejtelmeibe, de a köznapi ember számára több, mint könnyen értelmezhető érzelmeket és történéseket dolgoz fel a nagybetűs Életből.
Nagyon érdekes film, mely mentes mindenfajta sekélyességtől. Irány a mozi!
https://www.youtube.com/watch?v=YH5_4osOZK8
Olvass bele legújabb magazinunkba!