InfoPont Ajánló Magazin
Kiemelt tartalomSzórakozó

Garami Gábornál mutatkozott be a SEVEN

Garami Gábor Potyautas című autós interjúműsorában heti rendszerességgel látja vendégül a hazai sztárok legjavát. Legutóbb a Seven szuperprodukció tagjait fuvarozta, és beszélgetett velük erről az egyedülálló projektről. Hét tehetséges zenész, Kökény Attila, Gáspár Laci, Oláh Gergő, Takács Nikolas, Freddie, Gitano és Emilio összeáll egy nagykoncert erejéig, ami az Arénában lesz április 12-én.

 

Garami Gábor: Honnan az ötlet, hogy ez a hét énekes közös koncertet adjon?

Gitano: Régi vágyunk volt, hogy együtt dolgozhassunk, ami most a koncert producereinek hála megvalósul. Soha korábban nem volt rá példa, hogy hét ilyen kaliberű énekes egyszerre álljon színpadra. Egymás slágereit fogjuk énekelni, lesznek szóló és duett produkciók és közös éneklés is. Sőt mi több! Mivel közülünk többen is kiválóan játszanak hangszeren, egymást fogjuk kísérni egy-egy dalban.

 

GG: Hogy fér meg ennyi dudás egy csárdában?

Kökény Attila: Bizonyos szempontból az ország legjobb énekesei vannak itt. Lehetne ebből akár ego-bajnokság is, ám már az első közös próbán kiderült, hogy egymást tisztelve, kiválóan tudunk együtt dolgozni, és a közös örömzenéről fog szólni a koncert. Mindenkinek külön élmény, hogy hangszeren is játszunk ezen a koncerten.

 

GG: Milyen hangulatban telnek a próbák?

Freddie: Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó hangulat lesz. Elsőre meglepő volt, hogy minden jól működik, hiszen mégiscsak hét különböző egyéniségről van szó, de bőven elég, ami a kohéziót adja, és az a zene szeretete.

 

GG: Figyelitek egymás karrierjét? Meghallgatjátok egymás dalait?

Gáspár Laci: Meghallgatjuk egymás dalait, kíváncsiak vagyunk, hogy mit csinál a másik. Az, hogy figyeljük, sokat elárul arról, mit gondolunk a másikról, hiszen csak olyan zenét hallgatsz, ami jó és amit szeretsz. Itt pedig tényleg különlegesen jó előadók gyűltek össze. Alig várom, hogy basszusgitározhassak és énekeljem a többiek dalait.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Garami Gábor: Önmagunkkal és másokkal is találkozhatunk az Everness fesztiválon

InfoPont

A Life TV-re gurult a Potyautas Garami Gáborral

Bala

Bombera Krisztina és a Seven együttműködik a hátrányos helyzetű tehetségekért

InfoPont

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben