InfoPont Ajánló Magazin
Kiemelt tartalomSzórakozó

FILMNeked – Beleesni Blake Livelyba

Olyan régóta nyaggatott már az összes ismerős az Egy kis szívesség (A Simple Favor) című vígjáték-thriller megnézésével, hogy végül beadtam a derekam. Jelentem, nem volt hiába. Azt viszont meg kell valljam, nálam nem jött könnyen a “múvi” iránti lelkesedés, hiszen alapvetően nem szerettem az eddigi szerepeiben néhol kissé butácska Anna Kendricket (Stephanie), Blake Livelytől (Emily), mint a nagy csajos filmek, Manoloban tipegő, szőke loboncos hősnőjétől pedig kifejezetten tartottam. Így hát igazi amazonnak éreztem magam, ahogy ezekkel a nem túl fényes prekoncepciókkal beültem a moziszékbe.

A káosz és őrület spirálja
A Darcey Bell krimijéből gyártott, közel kétórás film meglepően sok fordulatot tartogat, így a nézőknek van min izgulniuk a legutolsó utáni pillanatokban is. A történet alapvetően egy kertvárosi vlogger anyuka, Stephanie, rohanó, de zavartalan életének bemutatásával kezdődik. A helyes, egyedülálló Stephanie tökéletes ellentéte, Emily pedig egy PR ügynökség feje és látszólag esze ágában sincs magára vetni a tipikus, kifinomult anyuka szerepét. Hogy ezek ketten hogyan is lesznek barátnők? Mondjuk úgy, hogy pár délutáni koktél, és több, zavarba ejtő, erősen obszcén beszélgetés látszólag megteszi a hatását. A kifejezetten titokzatos és megfoghatatlan Emily egy napon fogja magát, és úgy néz ki, lelécel az élők sorából, hátrahagyva sármos férjét, Seant (Henry Golding), és kisfiát, Nicket. Innentől indul az ütős sztori, ami leginkább egy fogócskára hasonlít: a végén már mindenki keresi a másikat, vagy ténylegesen, vagy csupán átvitt értelemben. A hölgyek szemrebbenés nélkül osztják a lapokat, mi pedig próbáljuk összerakni a kirakóst, hol jobban, hol pedig kínban. Ami viszont kiválóan megkülönbözteti a Mrs Lively és Kendrick kisasszony által okozott, óriási pszicho-káoszt a többi filmtől, az a humor, amiből pont annyit mutat a játék, amennyire nekünk szükségünk van. Nem veszi el a történések okozta spirál komolyságát, de sikerül annyira fellazítania azt, hogy végül a film nem kapta meg a 18-as besorolást. Amit még fontos kiemelni, hogy Blake fantasztikusan alakítja a gyönyörű pszichopatát, pozitívan csalódtam benne: tetszik az orgánumának ércessége, és a rámenős, ki ha én nem típusú hozzáállása. Kemény csaj, annyi biztos. Csak ahogyan a peckes kis barna Miss Kendrick, akit a film közepétől egy pillanatra sem kell már félteni, pontosan olyan számító, gonosz nőszemély lesz, mint Emily. Miből nem lesz a cserebogár?

Ezt nagyon eltalálták, jó párosítás a törpi és óriás, a kedves és karcos. Linda Kardellini feltűnése pedig nálam további, hatalmas piros pont. Persze a forgatókönyv sem egy nap alatt született. Erősen ajánlott!

 

Golács Réka Emese

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

GasztroFilmNEKED – Június

Bala

Filmkritika- Menedékre lelni ott, ahol senki sem gondolná

Zalai Mariann

Középkori kalandfilm készül a tatárjárás koráról

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben