InfoPont Ajánló Magazin
ÉletmódKiemelt tartalom

A Férfiak Klubja idén először ítélte oda a Gránit Oroszlán Férfi Példakép díjat

Hazánk legnagyobb férfiközössége, a Férfiak Klubja idén először osztotta ki Gránit Oroszlán Példakép Díjait. A győztesek Apa, Mester, Férfi pedagógus és Közéleti példakép kategóriában péntek este elegáns és egyben megható gálaünnepségen vehették át az elismeréseket.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy négyéves kemény munka után végre életre hívhattuk a példakép díjat – mondta Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója. – Őszintén hiszünk benne, hogy az általunk elismeréssel illetett értékek egyaránt fontosak nőknek, férfiaknak és gyerekeknek és éppen ezért a kezdeményezésünknek társadalomformáló ereje van. Törekvésünk volt, hogy mindenki által követhető erényeket állítsunk középpontba, hisz a világot az átagemberek, a férfiak és a nők összefogva tudják csak jobbá tenni. Az évente kiosztandó Gránit Oroszlán Példakép Díj elindításával ez rendszeresen sikerül majd. –

A budapesti Duna Palotában tartott pénteki gálaünnepségen jelen volt az esemény fővédnöke, Novák Katalin EMMI, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, valamennyi kategória három döntőse, az öttagú zsűri, a média képviselői, illetve a 200 fős érdeklődő közönség.

Az októberi három hetes jelölési időszakban beérkezett több, mint 150 ajánlásból öttagú zsűri választotta ki a döntősöket és a nyerteseket. A zsűrit idén Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus, Kriston Andrea oktató, a Kriston Intimtorna módszer létrehozója, oktatója, Kapuvári Gábor újságíró, televíziós szerkesztő-műsorvezető, tanár,

  1. Kiss Gergelyháromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, jogász és Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója alkotta.

Az Apa kategória döntőjébe az 55 éves Földváry István, hét gyermek édesapja, 2 unoka boldog nagypapája, a 45 éves Mónus Gyula András, csomádi vállalkozó, vitorlázó, három gyermek édesapja és a 40 éves Imre Zsolt jutottak be.

A győztesnek járó díjat végül Imre Zsolt pomázi vállalkozó, hat gyermek édesapja vihette haza. Imre Zsolt 19 éves korában vette át szüleitől 140 barackfa művelését, majd ahogy rákapott az “ízére” tovább bővítette a területét. Mára 8 ha-on családi vállalkozásban lekvárokat, szörpöket, pálinkát készít. Hat fiúgyermeke közül a nagyobbak a nyári munkában már aktívan szerepet vállalnak. Zsolt a munkája mellett nagy sportember is, szívesen örökíti tovább a felnövekvő generáció számára a munka és a sport szeretetét.

 

A Férfi pedagógus kategória döntőjébe Balatoni József, a budapesti XV. kerületi Kontyfa Általános Iskola, Szakiskola és Középiskola pedagógusa, a Felelős Szülők Iskolájának szakértője, az 55 éves Bécser Róbert, a Szentendrei Ferences Gimnázium tanára, iskolaigazgatója, illetve a nyertes Nagy László került.

Nagy László a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanára. Mozgóképkultúra, médiaismeret, vizuális kultúra, művészettörténet és tánctörténet tanár, osztályfőnök, hátrányos helyzetű diákok mentora, média- és rajzaszakos egyetemi szakvezető. 15 éve tanít. Előszeretettel szervez fotókiállításokat, tehetségápoló nyári, illetve 3 dimenziós animációs szakköröket. Tevékenységét számos díj és kitüntetés méltatta már,  2017-ben megkapta a Pedagógus Oscar-díjat. Diákjai a városi, országos és nemzetközi versenyeken nagy sikerekkel mérettetik meg magukat – ezt több mint 100 versenyeredmény igazolja!

Részlet jelöléséből:

Nagy Lászlónak köszönhetően sokan érezzük úgy, hogy valakik vagyunk, valakik, akik már hisznek önmagukban, mert bennük is hitt valaki.”

 

A Mester kategóriában idén a döntőbe jutott Békássy Csaba 5. danos Taekwon-do Mester, személyi edző, ITF Szövetségi Kapitány, a Zen Power Sport Klub alapítója, Pénzes Ottó mátészalkai történelem tanár, a Képes Géza Általános Iskola tanára, helytörténész, a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület elnöke, valamint Rostás Árpád restaurátor, asztalos.

A nyertesnek járó nagyobb üveg-gránit szobrocskát Rostás Árpád könnyek között köszönte meg. Rostás Árpád Magyar Örökség- és Pro Architectura- díjas restaurátor és vándorasztalos. Ezidáig több mint 200 kastélyban restaurált. Az országház faburkolata, a versailles-i kastély parkettája, konzolasztala és tükre, a Louvre ablaka, csak néhány abból az ezer munkából, amin szintén dolgozott. Jelenleg Rómában, a Vatikánban vár rá egy restaurátori megbízás.

Munkái mellett mindig fontosnak tartotta, hogy tudását továbbadja az utókornak, elsősorban a hozzá hasonló sorból származó gyermekek részére. Éveken keresztül több tábort és karácsonyi ajándékozást szervezett hátrányos helyzetű gyerekeknek. Táboraiban több, mint 8000 gyermek ismerkedhetett meg az asztalos munka szépségeivel és látott példát Árpád életén keresztül, hogy van kiút a kilátástalanságból, sok munkával, és szorgalommal boldogulni lehet ezen a földön. A Somogyvári Széchenyi kastély lépcsőházát az ott élő állami gondozott és sérült gyermekek bevonásával restaurálta, mely munkának várhatóan még lesz folytatása. Ezért a munkáért Nívó díjat kapott a Rostás Árpád Katedrális Alapítvány.

 

A közéleti kategória hármasát idén Horváth József 29 biológus, molekuláris genetikus, az 57 éves Kassai Lajos magyar íjkészítő mester, a modernkori lovasíjászat sportág megteremtője és a nyertes Imre Géza párbajtőröző alkotta.

Imre Géza 45 éves, olimpiai ezüst és bronzérmes, világ és Európa-bajnok párbajtőröző, a Budapesti Honvéd sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja, a Magyar Vívó Szövetség elnökségi tagja.

Jelölőjét ismeretlenül az alábbi sorok megírására ihlette:

„Imre Gézának nincs Instagramja. Imre Géza haját nem kérik a fodrásznál. Imre Géza eszik húst. Imre Géza lépésszámláló nélkül is le tud futni 5 kilométert. Imre Gézának nincsenek bejáratott hashtagjai. Imre Géza elkapja a mászókáról leeső kislányát, nem leszidja. Imre Gézáról nincs elnevezve fehérjekeverék. Imre Géza nem szerepel a Blikkben. Imre Gézának nincs alsónadrág reklámszerződése. Imre Géza nem tetováltatta magára gyerekei születési dátumát és egy Steve Jobs idézetet. Imre Gézának nincs partnere, csak felesége. Imre Géza nem tudja, mi az a Sound-bérlet. Imre Géza két vállára veszi a hátizsákot. Imre Géza felismer egy könyvet. Imre Géza nem tudja, mekkora a bicepszkerülete. Imre Géza nem mutogat a kamerába. Imre Géza nem hajtja fel a nadrág szárát. Imre Géza nem nyer meg mindent. Imre Gézának fáj. Imre Géza szomorú. Imre Géza ma sírni fog.

És mégis:

Imre Géza férfi. Olyan, aki miatt nem kell megijedni, ha öregedtél egy évet, vagy nem sikerült valami – ha közben a töredéke vagy annak, ami ő.”

A gála ünnepi hangulatához hozzájárult Garami Gábor műsorvezető,  Palya Bea énekesnő, Kautzky Armand színművész,  Piukovics Gábor (Duna Szimfonikusok), valamint a DRUMS ütőegyüttes produkciója.

További információk a Férfiak Klubjáról:

A Férfiak Klubja 2013. óta dolgozik azon, hogy a családok megerősítése és az erkölcsi alapok helyreállítása, a férfi és nő szövetségének megerősítése által társadalmi változást érjen el. Hazánk legnagyobb férfiközössége olyan változásért tesz, melynek célja a válások számának csökkenése, az emberi együttműködés társadalom-formáló értékeinek továbbadása, egy egészséges közösség újrateremtése és az elkövetkező generációk élhetőbb életének megalapozása. A Férfiak Klubja mára – közel húszezer fős Női Támogatói Köre segítségével – társadalmi méretben mutatja fel ezt a jövőépítő értékrendet. A szervezet 16.000 ember bevonásával komoly társadalmi kutatásokat végzett, Facebook követőinek száma jelenleg meghaladja a 130.000-et. Az utóbbi év sikerei között könyvelheti el, hogy minden születendő gyermek apjához eljuttatja apákat motiváló, a férfiakat az apává válásban támogató kiadványát (90.000 példány), illetve hogy országszerte és a határon túl is cselekvő Apa-Fia Köröket, Férfiak Klubja csoportokat, Apa-Fia Táborokat működtet. Alapítója, Bedő Imre közgazdász, a Férfienergia című sikerkönyv szerzője.

További információ a Férfiak Klubjáról:

www.ferfiakklubja.hu

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Szereti a férfiakat? Ma ünnepelheti is őket!

InfoPont

ŐK A MAGYAR MOZGÓKÉP DÍJ JELÖLTEK

Szabó Ildikó

Golden Globe: A kutya karmai közt tarolt a hírességektől mentes díjátadón

Glück Viktória

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben