Vannak gyerekek, akik a számukra frusztráló helyzetekre karmolással, harapással reagálhatnak. A szülők megijednek és megfordul a fejükben: ha nem lát ilyen példát, hogy lehetséges, hogy gyermekük mégis így viselkedik?
Az agresszív viselkedés már csecsemőkorban is megjelenik, például szoptatáskor, amikor a baba harapdálja az édesanyja mellét. 1,5 éves korban már látványosabbak a jelek, hisz ekkor a gyerek már több mozgásra képes. Már szabadon tud járni és hirtelen nagy önállóságra tesz szert, azt éli meg, hogy még több mindent szabad.
Ráadásul a testvér születése is – amiről lehet tudni, hogy nem könnyű egy gyermek számára – gyakran erre az időszakra esik. Az óvodáskorú gyerekekre az énközpontú, egocentrikus gondolkodás jellemző. A lelki fejlődés ezen szakaszában a kisgyerekek azt gondolják, hogy a világ körülöttük forog. Viselkedésüket az örömelv vezérli, céljuk, hogy vágyaikat kielégítsék, és ez az „örömszerzés” lehetőleg most azonnal történjen meg, másik elképzelésének figyelembe vétele nélkül. Az elfojtott feszültség sokféle formában megjelenhet: rémálom, hasfájás, éjszakai bepisilés vagy tettlegességig fajuló cselekedetek.
Egyes elméletek szerint az agresszió egy alapvető ösztön, amit a szocializációnk során tanulunk meg kordában tartani. Ennek a viselkedésnek a hátterében szülői minta is állhat, ha azt látja a gyerek, a családban ez a megszokott módja a feszültség levezetésének. Ugyancsak fokozza a gyermek agresszivitását az elhanyagoltság érzése, az érzelmi melegség hiánya, a fizikai bántalmazás, a szóbeli erőszak (lekicsinylés, gúnyolódás), a túlzott szigor és büntetés, vagy ellenkezőleg, a korlátok és a szabályok teljes hiánya. Előfordulhat, hogy nem kap elég pozitív figyelmet (dicséret, ölelés, közös játék) és emiatt keres egyéb lehetőséget, ami lehet agresszív viselkedés is. Ne feledjük, a negatív figyelem is figyelem.
A technika fejlődésével párhuzamosan az agresszió is változik. A filmek, mesék, számítógépes játékok egyre több erőszakos elemet tartalmaznak, és ez azt sugallhatja a gyermek számára, hogy az ilyen viselkedés elfogadott. A korai agresszív késztetések fennmaradásában, megerősödésében vagy megszűnésében a nevelésnek döntő szerepe van. Lássunk pár pontot arra az esetre, ha többszöri, tettlegességig fajuló viselkedésen kapjuk gyermekünket:
Maradjunk nyugodtak!
Állítsunk fel világos, tiszta határokat!
Tanítsunk neki módszereket, amikkel le tudja vezetni a feszültségét! Fontos, hogy a düh önmagában nem bűn, nem az a megoldás, hogy elfojtjuk. Mert ha a kuktára rácsavarjuk a szelepet, a feszültség csak nőni fog benne. Meg kell tanulnia szocializálva megoldani ezeket a helyzeteket.
A helyes viselkedést erősítsük meg! (Ez a gyereknevelés egyik alappillére!) Azt a viselkedést érdemes megerősíteni, amit viszont szeretnénk látni.
Ne azt mondjuk: ’rossz vagy’, hanem azt, hogy ’amit csináltál, azt nem szabad’.
Segítsünk neki megfogalmazni érzelmeit. („Látom, hogy dühös vagy, mert nem adta neked oda a dömperét.’) Amit kimondtunk, az már nincs bent, nem feszít annyira.
Szelektáljuk, hogy gyermekünk mit és mennyit néz a TV-ben, milyen számítógépes játékot játszik, és adott esetben segítsünk neki megérteni, értelmezni azt, amit látott. Beszélgessünk vele!
Ne mondjuk azt, hogy ’neked milyen érzés lenne, ha ezt csinálnák veled?’! (Helyette tanításképpen mondhatjuk: ’Nagyon rosszul esett neki, hogy nem engedted be.) Kisgyerekkorban még nem alakult ki az empátia érzése, hatása elmarad, viszont megszégyenülést okoz. A szégyen haragot szül, ami tovább fokozza a feszültséget.
Egy tanítómtól hallottam: A zabolátlan gyerek olyan, mint egy kiscsikó. Ha karámba tesszük, valószínűleg ki fogja rúgni az oldalát. Ha viszont betanítjuk, nagyon jó versenyló lehet belőle. Az impulzivitásban ott van az erő. Hogy a gyerek mire használja fel ezt az erőt, attól függ, hogy segítünk-e neki helyes mederbe terelni azt.
Dr. Nuridsány Eszter
Gyermek- és Ifjúságpszichiáter
+36 30 221 31 33
Olvass bele legújabb magazinunkba!