Életmód
Az átmenetek és a szeszély időszaka: varázsolj el, ÁPRILIS!
  • 2018. április 5.

Végre megérkezett rettentően hosszú, egyéves útjáról a hónap, amit annyira vártunk már. A hónap, amely a nevét a latin aperire-szóról kapta, így a jelentése nem is lehet más, mint megnyílás. A természet, az életerő és a figyelmünk kinyílása, megnyílása is megérkezik, hiszen ilyenkor mintha új erőre kapnának az érzékszerveink: napról napra megint fantasztikus illatok, érdekes hangok és gyönyörű színek szédítenek meg minket. Talán ebből az ősi, eredendő szeszélyből született meg a bolondok napjának hagyománya, hiszen akit elsején megtréfálnak, az ‘április bolondja’, de nemcsak ezzel az egyetlen őrült nappal szolgál ez a hónap: a Nemzetközi Párnacsata Nap sem várat magára sokáig, hiszen negyedikén bárkinek, bárhol szabad egyet bolondoznia – szabadítsuk fel ezeket a télen szunnyadó energiáinkat és játsszunk egy kicsit mi is a fantasztikus időjárásnak és a csodás áprilisi programoknak örülve! 11-én a nekünk legkedvesebb verseket ünnepelhetjük József Attila születésnapján, míg 22-én a Földünket köszönthetjük a környezetvédelem nemzetközileg is elismert eseményén. Arról pedig még szót sem ejtettünk, hogy mekkora változást hoz ez a 30 nap magával: végre hosszabb nappalokkal, nyüzsgőbb élettel várnak minket a teraszos, kiülős helyek! Kétség nem férhet hozzá, hogy a nagy tavaszi nyitás időszakát éljük, úgyhogy szabadtéri sportokra, programokra, sétákra, koncertekre és gasztronómiára fel, éljen a pörgés és a felébredés egész áprilisban!

 

A Föld napjáról bővebben

Április 22-ét 175 országban ünneplik előszeretettel (hazánkban 1990-ben rendezték meg először), 2009-ben pedig Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ a ‘Földanya Nemzetközi Napjává’ nyilvánította ezt a jeles napot, aminek a legnépszerűbb jelmondata:

“ Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? “

Ezen a napon érdemes akár csak egy kis apróságot tenni a Földünkért: ültess facserjét, vegyél részt a különböző, fenntarthatóságot hirdető pályázatokon, szervezz utcatakarítást, gyűjtsd szelektíven a hulladékot (akár kérd el a szomszédaidtól és válogasd szét), figyelj a vízfogyasztásodra, sétálj egy hatalmasat a természetben, készíts róla fotót és hirdesd a környezettudatosságot a social media-felületeiden!

 

Tudtad?

Április 12-én tartják az űrhajózás, 27-én a vakvezető kutyák, míg 29-én a táncművészet világnapját!

happy wheels