InfoPont Ajánló Magazin
Kiemelt tartalomKult

Átvette az Arany Bohóc-díjat Ifj. Richter József

A 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál záró gálaestjén, január 23-án adták át az Arany Bohóc-díjat ifj. Richter Józsefnek, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójának. A magyar csapat a cirkuszvilág „Oscar-díja” mellett három különdíjat és a közönségdíjat is megkapta a több, mint négyezer ember előtt bemutatott produkcióikért.

A legrangosabb nemzetközi cirkuszi eseményre száz artistánál is több érkezett a világ minden tájáról. Az eredményt személyesen Stéphanie, monacói hercegnő közölte a magyar csapattal a díjátadó gálát megelőző fogadáson. Ifj. Richter József – akit 2014-ben Arany Pierrot díjjal is elismertek – ezzel az eddigi legsikeresebb magyar artista művésszé avanzsált, csapatával cirkusztörténelmet írt.

23 fős stábbal, családtagokkal és mindösszesen 60 állattal utazott ki Monte Carlóba a Magyar Nemzeti Cirkusz, és egyedülálló módon összesen három produkcióval készült a négynapos eseményre, hiszen a nemzetközi cirkuszfesztivál igazgatója, Urs Pilz csak a magyar csapatot kérte fel ilyen sok műsorszám bemutatására. A Hungarikummá minősített lovas akrobata produkció mellett nemzetközi porondon is bemutatták a világ legnagyobb állatprodukcióját és a „Pas de deux – Balett lóháton” című számot, melyet ifj. Richter József és felesége, Merrylu Richter adott elő. A Magyar Nemzeti Cirkusz összesen nyolc alkalommal szerepelt a nemzetközi fesztivál porondján, és minden alkalommal állva tapsolta meg őket a többezres közönség.

Magyar Arany Bohóc-díj utoljára tíz éve született, amikor Ifj. Richter József bátyja, Richter Flórián érte el ezt az eredményt, így a Kossuth-díjas Richter József ismét nagyon büszke apa lehet. „Negyvennégy évvel ezelőtt édesapám és nagyapám is fellépett Monte Carlóban, produkciójukat ezüsttel méltatták. A mostani számban is szerepelt, ő hajtotta a lovakat a lovas artista számban, és végig segített minket a porond mögül.” – nyilatkozta Ifj. Richter József, aki azt is elárulta, hogy még otthon is megünneplik a győzelmet egy nagy bulival. Március 15-én pedig a Magyar Nemzeti Cirkuszban a hazai közönségnek is bemutatják „Aranybohóc a porondon” névre keresztelt műsorukat, amellyel ezt követően elindulnak 2018-as országjáró turnéjukra.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben