InfoPont Ajánló Magazin
Kiemelt tartalomKult

aGARAMI ajánlja: Grandiózus koncertváltozattal ünnepel a 35 éves István, a király

Emlékszem 1983. augusztus 18-ra, amikor az István, a király királydombi bemutatóján láthattam élőben az akkori előadást. Azóta persze ez a kiváló rockopera sokfajta feldolgozást megélt, mégis a dalok még mindig ugyanolyan jól szólnak és ugyanolyan öröm hallgatni. Most ennek ajánlom egy ünnepi koncert változatát.

A nyári, miskolci premiert követően szeptember 15-én indult el az ünnepi koncertváltozat országos turnéja. Az első előadás Szombathelyen, az Aréna Savariában teltház előtt zajlott és óriási sikert aratva csendültek fel a rockopera dallamai.

A Szörényi Levente – Bródy János szerzőpáros immár klasszikussá vált műve a 35. évfordulón eddig sosem látott koncertváltozattal, különleges látványvilággal és Budapest mellett öt vidéki nagyvárosban kerül bemutatásra.

A hatalmas volumenű produkcióban több, mint 120 művész vesz részt, negyven fős szimfonikus zenekar, rockzenekar és hatvan tagú vegyeskar kíséri a lemezminőségű előadást, amelynek szólistái a jelenlegi legjobb rock- és musicalénekesek: Feke Pál, Vadkerti Imre, Szomor György, Szemenyei János, Éder Enikő, Simon Boglárka és Tóth Gabi. A három főurat a népszerű Cotton Club Singers énekesei személyesítik meg, Asztrik szerepében pedig az operaénekes Turpinszky Gippert Béla hallható. A hatást fokozza, hogy az előadás közben az elmúlt 35 év korábbi előadásaiból láthatóak archív képek és felvételek.

Olvass bele legújabb magazinunkba!

Ez is érdekelhet:

Interjú: Garami Gábor

InfoPont

aGarami ajánlja – Pilinszky 100

Bala

aGarami ajánlja – Fiúk a térről

Bala

Ez a weboldal a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket ( cookie - kat ) használ. Elfogadom Bővebben